Hároméves a MÁV-START szén-dioxid-számlálója

A MÁV-START 2021. február 17. óta működteti a CO2-számlálót. A vasúttársaság azzal a céllal indította el a kezdeményezést, hogy tudatosítsa, a közlekedési mód választásával is jelentősen csökkenthető a légkörbe kerülő károsanyag mennyisége.

A 3 év alatt több mint 2,59 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást sikerült megelőzni, ami hozzávetőlegesen egy 200 ezres nagyváros összes lakosának éves kibocsátásával lenne egyenlő. Ezt a mennyiséget kb. 35,8 millió, 10 év körüli nagyobb fa, több mint egy Debrecen kétszeresének megfelelő tölgyerdő tudná egy év alatt megkötni.  

Volánbusz járműállományának CO2-kibocsátása 2023-ban csaknem 7 ezer tonnával mérséklődött az előző évihez képest. A csökkenés jelentős része az elektromos autóbuszok beszerzésének köszönhető. A dízelüzemű autóbuszok kiváltásával az e-buszok 2023-ban 4245 tonna CO2-kibocsátás megtakarításához járultak hozzá, ami 2358 személygépkocsi éves kibocsátásnak megfelelő mennyiség.

Környezetbarát közlekedési módok ösztönzése

A kerékpár és vonat kombinációja az egyik legkörnyezetkímélőbb távolsági közlekedési mód. Ezért a kerékpárszállító kapacitás folyamatos növelésére is nagy hangsúlyt fektet a MÁV-START. A fejlesztéseknek köszönhetően 2023-ban csaknem 1,35 millióan szállítottak kerékpárt vasúton, ami 20 százalékkal haladta meg a 2022-es biciklis forgalmat. A jelenleg működő 10 elővárosi vasútvonalon pedig mintegy 80 állomáson áll rendelkezésre színvonalas B+R tároló, nagyságrendileg 4000 férőhellyel.

A Volánbusz is tovább bővítette a kerékpárszállítási szolgáltatást nyújtó járatai számát, elsősorban olyan, kiemelt turisztikai célpontokba közlekedő autóbusz-vonalakon, ahol vasúton nincs, vagy csak korlátozottan van lehetőség az eljutásra.

Zöld digitalizáció

A zöld digitalizáció kiemelt projektje a jegyvásárlást megkönnyítő,  elektronikus jegyértékesítő rendszer. Egyre több busz- és vonatbérlet, jegy is elérhető a MÁV applikációban. A MÁV-START online rendszerének ma már több mint 2 millió regisztrált felhasználója van.

A környezeti szempontokat leginkább előtérbe helyező online értékesítés térnyerése jól kimutatható: 2023-ban az online jegyváltás beérte a pénztári értékesítést, a jegy- és bérlettermékek 38 százalékát vették már az ELVIRÁ-n vagy a MÁV alkalmazásban.

HÁTTÉR:

A MÁV-VOLÁN-csoport célja 2050-ig a klímasemlegesség elérése. Ennek érdekében az elmúlt 3 évben a tagvállalatok számos területén egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a környezeti megfontolások mind járműfejlesztés, mind szabadidős utazások, mind digitalizáció, mind zöld események tekintetében.

Az utasok nemcsak a fenntarthatósági weboldalunkon www.zoldkozossegikozlekedes.hu található számlálón követhetik nyomon az összes megtakarítást, hanem 2021. február 17-étől a vonatjegyeken, bérleteken is feltüntetjük a rajtuk szereplő távolságra a CO2-kibocsátás megtakarítást. Így minden utas láthatja, mennyit tesz a környezetért azzal, hogy a vasutat választja az egyéni autós közlekedés helyett.

Az Európai Unió Zöld Megállapodása alapján 2050-re 90%-kal kell csökkenteni a közlekedésből származó CO2-kibocsátást. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának negyedéért a közlekedés felelős, ehhez a vasúti ágazat kevesebb mint 1 százalékkal járul hozzá. Ez jól mutatja, hogy a vasúti részarány jelentős növelése szükséges ahhoz, hogy a kitűzött célt el tudjuk érni. Ezt hatékonyan támogatja a járműpark korszerűsítése, valamint a személy- és áruszállítás vasútra terelése.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Egységes a MÁV-START elővárosi FLIRT motorvonatflottája