Hét különleges részlet az RX-ből

A Lexus formatervezői, mérnökei és kézműves mesterei hatalmas erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy megalkossák a Lexus RX-et, a Lexus eredeti crossover modelljét. Az eredmény nem csupán a világ legkeresettebb hibrid luxus-szabadidőjárműve, és minden idők legnagyobb számban eladott Lexus modellje lett. Amikor 1998-ban megjelent, az RX, vadonatúj kategóriát teremtett, mint a világ legelső luxus-szabadidőjárműve. A Lexus merész formavilágával felvértezett, és magával ragadó vezetési élményt kínáló RX valóban kiemelkedő jelenség. Ami pedig a legfrissebb, néhány hónapja bemutatkozó modell generációt illeti, a mérnökök a típus minden apró alkatrészét továbbfejlesztették, helyenként – túlzás nélkül állíthatjuk – lenyűgöző megoldásokat alkalmazva. Az alábbiakban arra a hét, kiemelkedő tulajdonságra összpontosítunk, amelyek megtestesítik a Lexus képzeletgazdag technológiáját.

A Lexus RX nem csupán a világ kedvenc környezetbarát öntöltő hibrid elektromos Luxus SUV-ja, de egyben a japán luxusautógyártó világszinten is legnépszerűbb modellje: csak tavaly 203.000 darab talált belőle gazdára világszerte, az első generáció 1998-as bemutatkozása óta pedig mintegy 3.053.140 darabot adtak el belőle a világon. Nem csoda, hogy a Lexus hatalmas hangsúlyt fektetett arra, hogy a legújabb generáció révén megalkossa a tökéletes luxus SUV-ot. Alább hét olyan különleges részletet veszünk sorra, amelyek könnyen elrabolhatják majd a leendő tulajdonosok szívét.

Intelligens távolsági világítás

Mivel a balesetek – legyen szó járművek közötti ütközésről vagy gázolásról – jelentős százaléka sötétedés után következik be, a Lexus a világelső BladeScan technológiájával szerelte fel az új RX adaptív fényszóró-rendszerét. Az új, külön megrendelhető távolsági világítás megnöveli a vezető látómezejét, így sötétben is rendkívüli látási viszonyokat teremt. A hagyományos sokdiódás fényszóró-rendszereknél szélesebb területet világít meg, fényeloszlása pedig finoman és zökkenőmentesen szabályozható. A BladeScan egy tükröt (fényvisszaverő elemet) pörget az adaptív fényszóró-rendszeren belül. Ennek köszönhetően képes megnövelni a megvilágított területet, és az elöl haladó autóvezetők elvakítása nélkül a lehető legnagyobb látóteret lefedni. A vezető látómezejét kiterjesztő rendszer segítségével messzebbről észlelhetők az út szélén tartózkodó vagy az úton átkelni készülő gyalogosok. A BladeScan automatikusan lép működésbe, köszönhetően a lámpatesten belül elhelyezett vezérlő egységnek, amely az előre tekintő kamera segítségével felügyeli a környezetet – észlelve az elöl haladó járműveket, illetve a környezeti fényviszonyokat –, valamint a jármű sebességét és oldalirányú perdületét kielemezve aktiválja vagy deaktiválja a berendezést, illetve szabályozza a LED-ek fényerejét, így gondoskodva a mindenkor optimális megvilágításról. Az új világítási technológia a díjnyertes Lexus Safety System+ biztonsági rendszerrel karöltve megtestesíti a márka küldetését, hogy a lehető legjobb menetbiztonságot nyújtsa ne csupán a vezető, de a közlekedés más résztvevői számára is, függetlenül a környezeti és útviszonyoktól.

Aktív stabilizátoros felfüggesztés

Amióta 1998-ban az RX megjelent a piacon, az autó minden egyes generációja lenyűgözően kifinomult menetkomfortot kínált; a Lexus tudatos erőfeszítéseinek köszönhetően ez a kényeztető kényelem mára az RX modellcsalád meghatározó jellemzőjévé vált. A 2020-as modellévi RX is hű marad ehhez a filozófiához, köszönhetően mindenekelőtt a jármű aktív stabilizátoros felfüggesztésének, amely megkapta az új Skyhook oldaldőlés-szabályozási rendszert. Az új RX aktív stabilizátoros felfüggesztése a kanyarban anélkül mérsékeli a karosszéria oldaldőlését, hogy ez a rugózási komfort rovására menne. A legtöbb dőlésszabályozó rendszer keményebbé teszi a járművek rugózását, mivel a mozgó testek fizikai sajátosságainak szabályozása ezt teszi szükségessé. A Lexus ‘mégis’ filozófiája azonban lehetővé tette, hogy az egymásnak látszólag ellentmondó koncepciók harmonizálásával korábban elképzelhetetlen megoldást alkalmazzunk. Mindezt még magasabb szintre emeli az új Skyhook oldaldőlés-szabályozási rendszer, amely akkor is minimalizálja az oldaldőlést, ha az autó egyenetlen útfelületen halad. Az aktív szabályozási rendszer világújdonságnak számít. A Skyhook oldaldőlés-szabályozási rendszer függőleges gyorsulási szenzor segítségével észleli az oldaldőlés irányát. Amint azt érzékeli, hogy a karosszéria egy adott irányba dőlni kezd, aktiválja a stabilizátor működtető egységét, ezzel korlátozva a nem kívánatos kimozdulást, és fenntartva a karosszéria pozícióját. Az új technológiának köszönhetően az utasok egyenetlen útfelületen haladva is változatlan horizontot látnak, illetve testhelyzetük sem változik meg, ami kiemelkedő menetkomfortot eredményez.

Üzemmódváltó rendszer

Az új RX üzemmódválasztó rendszere révén a vezető a pillanatnyi menethelyzethez vagy személyes vezetési stílusához igazíthatja a jármű jellemzőit. Az egyéni beállítás lehetősége különösen magas szintű az adaptív felfüggesztéssel (AVS) felszerelt kiviteleknél, ahol a vezető szabadon kombinálhatja a motor, a hibrid hajtáslánc, a futómű és a klímaberendezés különböző üzemmódjait. A üzemmódválasztó négy alapvető beállítást (Normal, Eco, Sport S és Sport S+) kínál. Normal üzemmódban az új RX a teljesítmény és az üzemanyag-fogyasztás optimális egyensúlyát kínálja. Eco üzemben a motorteljesítmény és a fojtószelep nyitási szögének szabályozása révén komfortosabb menetdinamika és fokozott üzemanyag-megtakarítás érhető el. A Sport S üzemmód precízebbé teszi az elektromos szervokormány (EPS) működését, javítja a gázreakciót és az adagolhatóságot, a Sport S+ üzemmód pedig még izgalmasabb vezetési élményt kínál. Az AVS felfüggesztéssel szerelt modellek a Sport S+ üzemmód mellett ’Egyéni beállítási’ üzemmóddal is rendelkeznek. Sport S+ üzemmódban a Sport S üzemmód funkcióin túlmenően megjelenik az AVS-rendszer szabályozhatósága. Emellett még precízebbé válik az elektromos szervokormány vezérlése, így a vezető maximálisan kiaknázhatja az új RX menetdinamikai adottságait. Az új ’Egyéni beállítások’ üzemmód lehetővé teszi az igényes vezetők számára, hogy szabadon kombinálják az egyes üzemmódok funkcióit. Az új RX több tucat lehetséges kombinációt kínál, így a felhasználók a mindenkori útviszonyokhoz és/vagy hangulatukhoz igazíthatják a rendszer beállításait.