Hétfőtől napközben nem járnak a villamosok a Mester utca belső szakaszán

    Faápolási és gallyazási munkák miatt hétfőtől április 6-áig napközben nem járnak a villamosok a Mester utca belső szakaszán a Haller utca és a Ferenc körút között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

    Azt írták: ebben az időszakban 8 és 15 óra között az 51A villamos nem jár, az 51-es villamos pedig módosított útvonalon közlekedik, és nem érinti a Haller utca, valamint a Ferenc körút közötti megállókat.


    A reggeli csúcsidőszak végén, a Nagysándor József utcától 7:20 után induló 51-es villamosok a Közvágóhídhoz érkeznek, és visszafelé délután a 14 óra utáni első két járat még a Közvágóhídtól indul.


    A tájékoztatás szerint a Mester utca belső szakaszán az 51-es villamospótló busszal lehet utazni. A Koppány utca és a Haller utca között a 2B villamos igénybevételét javasolják a Boráros térig.