• Egyéb

Igazi high tech crossover a Lexus RX L

A Lexus RX néhány hónappal ezelőtt egyedi, hétüléses modellváltozatot kapott, amelyet meglehetősen kedvezően fogadtak az ügyfelek, akik között a magánvásárlók mellett szép számmal akadnak flottavásárlók is: a vállalati felsővezetők ma előszeretettel választanak környezetbarát alternatívát, különösen ha az nagyobb térrel társul, amelyben szükség esetén elfér az egész család. Az alapmodellnél 11 centiméterrel hosszabb RX L-ből röpke néhány hónap alatt 17.580 darab talált gazdára, amiben a futurisztikus, robosztus, mégis letisztult dizájn és a hét ülés jelentette praktikus használhatóság mellett kétségkívül szerepet kapott az is, hogy az RX L az egyik leghigh-techebb crossover a piacon, legyen szó az iparág legfejlettebb környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtásáról, az aktív biztonsági rendszerek és vezetéstámogató technológiák széles tárházáról, vagy épp a prémium audio és médiarendszerekről.

Az RX 450hL önmagát töltő hibrid rendszerének egyik fő erőforrása egy 3,5 literes, közvetlen üzemanyag-befecskendezésű V6-os benzinmotor 193 kW/262 DIN LE teljesítménnyel és 4600 1/perc fordulatszámon leadott 335 Nm forgatónyomatékkal. Az elektromotorral kiegészített hibrid hajtáslánc összesített teljesítménye 230 kW/313 DIN LE. A benzinmotor égésterének kialakítása javítja az égés hatékonyságát. Az erőforrás legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása 5,9 l/100 km, CO2-kibocsátása pedig 136 g/km.

E-Four összkerékhajtási rendszer

Az RX 450hL modellben a Lexus proaktív E-Four összkerékhajtási rendszere működik, amely egy további, a hátsó tengelyhez csatlakozó elektromotort tartalmaz. Ez a megoldás több szempontból is előnyös: egyrészt üzemanyagot és energiát takarít meg azzal, hogy csak szükség esetén működteti az összkerékhajtást, másrészt pedig a hátsó elektromotor az energiavisszanyerő fékezés során generátorként működve elektromos áramot termel, ami tölti az akkumulátort. A fordulatszám-csökkentővel kiegészített, háromtengelyes kialakítású berendezés egy könnyű alumínium házban kapott helyet. A rendszer vezérlő funkcióit úgy hangolták, hogy javítsák a jármű kanyarmeneti stabilitását és gyorsító képességét. Az első és hátsó tengely, illetve az egyes kerekek közti nyomatékelosztást a vezető a multi-információs kijelzőn ellenőrizheti, amikor a rendszer aktív.

Kormányzás

Az elektromos szervokormányt úgy kalibrálták, hogy érzékletesen közvetítse a vezető felé az útfelület változásait. A jó kormányzási érzethez az előtéttengely és a műszerfal merevsége is hozzájárul, akárcsak az olyan megoldások, mint a kormánykerék mozgásának lassítása, amikor visszatér a középállásba. A kormányzási szöget úgy állították be, hogy a vezető olyankor is könnyen tarthassa az irányt, amikor az autó egy sodrós kanyarban halad. A kormánykerék távolsága és magassága tágasabb tartományban állítható, a kevésbé meredek szögben álló kormányoszlopnak köszönhetően pedig a vezető kifejezetten sportos üléshelyzetet is beállíthat magának.

Futómű és fékek

Az RX L futómű-rendszere (elöl MacPherson rugóstagok, hátul csatolt lengőkarok/kettős keresztlengőkarok) extra stabilitást ad a kanyarokban, és minden helyzetben kiválóan uralható. Az oldalirányú karosszériamozgásokat egy nagy átmérőjű keresztstabilizátor mérsékli, így az RX L gyorsan és kezesen kanyarodik. Emiatt a mérnökök csökkenthették a spirálrugók feszességét, ami jótékony hatással volt az autó rugózási kényelmére. A szakemberek tökéletesítették a kerékagycsapágyakat és a stabilizátorrúd perselyeit, ami tovább növelte az orr-rész stabilitását. A hátsó futómű rugófeszességének beállítása és a bekötési pontok merevségének javítása ugyancsak a menetstabilitás javítását szolgálja. Az RX L modellt erőteljes fékrendszerrel szerelték fel: elöl is és hátul is hűtött tárcsákat alkalmaztak, amelyek kiváló fékhatást biztosítanak, és mérséklik a fékek kifáradását. Az elektromos parkolófék alapáron kerül az autóba.

Adaptív futómű

Az RX L gazdagabb felszereltségű változatiban elérhető adaptív futómű (AVS) egy sportlimuzin irányíthatóságával ruházza fel az autót, miközben kiváló rugózási kényelmet és menetstabilitást biztosít. A rendszer minden egyes keréknél külön-külön, az útfelületnek és a vezető utasításainak megfelelően szabályozza a lengéscsillapítás karakterisztikáját. Rossz minőségű úton például az AVS azonnal átkapcsol a kényelmesebb rugózást kínáló beállításra, kanyarodás közben viszont a rugózás keményebb lesz, hogy csökkenjen a karosszéria oldalirányú dőlése, és az autó stabilan irányítható maradjon.

Üzemmódválasztó

Az RX L mindegyik változatában megtalálható az üzemmódválasztó, így a vezető az adott körülményeknek és igényeinek megfelelően választhat az Eco, Normal és Sport beállítások közül. Az AVS rendszerrel felszerelt modellekben a Sport mód helyett a Sport S és a Sport S+ áll rendelkezésre. Mindegyik beállítás másképp szabályozza a lengéscsillapítás erejét, a motor teljesítményét, a gázreakciókat, illetve a motor és a futómű paramétereit. Az Eco üzemmód mérsékli a gázreakciókat és a motor teljesítményét, sőt a klímaberendezés működését is úgy szabályozza, hogy a lehető legalacsonyabban tartsa az autó üzemanyag-fogyasztását. A Normal üzemmód harmonikus egyensúlyt teremt a teljesítmény és a takarékos autózás között. Mind az Eco, mind a Normal üzemmódban a kényelem az elsőrendű szempont a futómű beállításában. A Sport üzemmód gyorsabb gázreakciókat biztosít, így az autó élénkebb teljesítménnyel és jobb gyorsulással vezethető, a kormányzás pedig keményebbé válik. A Sport S beállítás még magasabb szintre emeli a teljesítményt, és a motor még gyorsabban reagál a gázparancsra. Az RX 450hL hibrid rendszere ilyenkor gyors gázreakciókat és még erőteljesebb gyorsulást kínál. A Sport S+ a fenti beállításokat az elektromos szervokormány határozottabb reakcióival kombinálja, emellett pedig felkeményíti a lengéscsillapítókat, hogy az autó még stabilabb legyen a kanyarokban. A vezető az EV üzemmódot is kapcsolhatja; ilyenkor az RX L tisztán elektromos hajtással halad, és a benzinmotor mindaddig nem kapcsol be, míg az akkumulátor töltöttsége vagy a sebesség el nem ér egy bizonyos szintet.

Merev karosszériaszerkezet

Az RX L padlólemezét számos modern technológiával alakították ki a mérnökök, hogy a szerkezet egységes és szilárd struktúrát alkosson. A karosszériaelemek illesztéseit hi-tech ragasztásos eljárással és lézerhegesztéssel erősítették meg, és sok helyen alkalmaztak nagy szilárdságú acélt, többek közt az alsó kereszttartók, valamint az első és a középső tetőoszlopok kialakításánál. Az első és a hátsó ajtók kereteit gyűrű alakú szerkezet erősíti, a karosszéria hátsó részén pedig kiegészítő ponthegesztések növelik a szilárdságot, és ezzel együtt a menetstabilitást. Ez az építési mód nem csupán az irányíthatóságot javítja és a kabin zajait mérsékli, hanem a padlólemez szilárdabb szerkezete révén a biztonságot is magasabb szintre emeli.

Csendes utastér: csekély zajszint és kevés rezgés

Az RX L rendkívül merev karosszéria/futóműszerkezete számos olyan megoldást tartalmaz, amelyeknek köszönhetően az utastér kellemes, csendes környezetet kínál. Az autó orrkialakítása például eltereli a légáramlatot a külső visszapillantó tükröktől, így csökken a szélzaj. A sárvédőkben elhelyezett műanyag borítás megakadályozza, hogy a motorzaj beszűrődjön az utastérbe, és az első kerékjáratokban alkalmazott anyag nemcsak az útzajt mérsékli, hanem a felverődő kavicsok és egyéb törmelékek kopogását is elnyeli. A motorháztető vastag szigetelést kapott, és a motorburkolat is nagy területet fed le. Az utasteret még csendesebbé varázsolják az akusztikus üvegek, a vastag hangszigetelő rétegekkel kitöltött ajtók és a legfontosabb helyekre beépített zaj- és rezgéselnyelő anyagok. A mérnökök úgy tervezték meg az ajtók peremén végigfutó szigeteléseket, hogy azok optimális teljesítményt nyújtsanak. A hátsó oszlop és a csomagtérajtót körülölelő karosszériaelemek közt egy külön keretet építettek be, ami nagy mértékben elfojtja a hátsó kerékjáratok felől érkező rezgéseket. A hátsó oszlopok belsejét habbal töltötték ki, tovább csökkentve ezzel a szélzajt.

Környezetvédelmi fenntarthatóság

Kimagasló minősége és teljesítménye mellett az RX L padlólemeze a fenntarthatósághoz is hozzájárul, mivel anyagai nem tartalmaznak ólmot és hexavalens krómot, ugyanakkor a felépítmény kialakításához a mérnökök a lehető legtöbb helyen alkalmazták a könnyen újrahasznosítható Szuper Olefin Polimer műanyagot.

Lexus Safety System +: az aktív biztonsági és vezetéstámogató rendszerek egyedülállóan széles tárháza

Az RX L felszereltségében a Lexus Safety System + is szerepel; ez a sokféle funkciót integráló biztonsági csomag magas szintű aktív biztonsági és vezetősegítő rendszerekkel segít abban, hogy a vezető elkerülhesse a balesetet. A Lexus Safety System + egyik legfontosabb eleme az ütközés előtti biztonsági rendszer, amely egy kamera és egy milliméteres hullámhosszú radar segítségével érzékeli az autó előtt feltűnő járműveket és gyalogosokat. A rendszer ilyenkor felméri az ütközésveszélyt, és automatikusan figyelmezteti a vezetőt, miközben megnöveli a fékerőt, amikor az autós a pedálra lép. Ha a vezető nem reagál a figyelmeztetésre, és a rendszer elkerülhetetlennek ítéli az ütközést, automatikus fékezéssel csökkenti az autó sebességét, miközben megfeszíti az utasok biztonsági övét. Ugyanezt a radart használja a dinamikus radarvezérlésű sebességtartó automatika is, ami segít a vezetőnek biztonságos követési távolságot tartani. Ha a sáv újra szabaddá válik, az RX L automatikusan felgyorsít az előre beállított sebességre.

A csomag része a sávtartó asszisztens (LKA) is, ami érzékeli, ha az autó kisodródik a forgalmi sávból, és segít a vezetőnek visszatérni a helyes nyomvonalra. A sávtartó asszisztens egy kamera segítségével ellenőrzi, hogy az autó az útfelületre felfestett felezővonalak között fut-e. Ha a rendszer azt érzékeli, hogy az RX L az irányjelző használata nélkül kezd kitérni a sávból, akkor a multi-információs kijelzőn felvillanó fényjelzéssel és a kormánykerék rezgetésével jelez a vezetőnek. Az LKA emellett kiegészítő kormányzási nyomatékkal is segít visszaterelni az autót a forgalmi sávba. Amikor a dinamikus radarvezérlésű sebességtartó automatika aktív, a sávtartó asszisztens automatikus kormányzással is a kijelölt sávban tartja az autót. Ha az adaptív sebességtartó automatika működik, a sávtartó asszisztens egészen alacsony sebességig aktív marad. A vezető a multi-információs kijelzőn keresztül azt is kiválaszthatja, milyen jelzéssel figyelmeztesse őt a rendszer (hangjelzés vagy a kormánykerék rezgése), illetve a figyelmeztetés érzékenységét is beállíthatja, de akár teljesen ki is kapcsolhatja a rendszert.

A Lexus Safety System + része az automatikus távfény is, ami érzékeli a szembejövő vagy a Lexus előtt haladó járműveket, és automatikusan vált a távolsági és a tompított világítás között. A gazdagabb felszereltségű modellekben adaptív távfény rendszer működik, ami nem tompított fényre kapcsolva, hanem a fénypászma terítését szabályozva akadályozza meg, hogy az RX L fényszórója elvakítsa a többi közlekedőt. A vezető munkáját egy “második szempár” is segíti: a jelzőtábla-felismerés egy kamera segítségével azonosítja az autópályákon és a nagyobb utakon használatos legfontosabb figyelmeztetéseket és utasításokat, s ezeket megjeleníti a multi-információs kijelzőn. Ezzel csökken annak a veszélye, hogy a vezető figyelmen kívül hagy egy sebességkorlátozást, sávlezárást vagy más fontos jelzést.

További biztonsági rendszerek

Az RX L sávtartó asszisztense által használt kamerák fáradtságra figyelmeztető funkciót is kínálnak, ami figyeli az autó helyzetét a sávban és vezető kormánymozdulatait. Ha a rendszer úgy ítéli meg, hogy a jármű mozgása az autós figyelmetlenségére vagy fáradtságára enged következtetni, hangjelzést ad, és a multi-információs kijelzőn keresztül arra figyelmezteti a vezetőt, hogy ideje egy rövid pihenőt tartania. Ha az ütközés előtti biztonsági rendszer szerint nagy valószínűséggel ütközésveszély fenyeget, az adaptív futómű vezérlése (AVS) azonnal áthangolja a lengéscsillapítók feszességét, hogy az autó gyorsabban és hatékonyabban fékezhessen, vagy tehessen elkerülő manővert (a funkció az AVS rendszerrel felszerelt modellekben áll rendelkezésre). Gyakran okoz nehézséget, ha szűk parkolóhelyeken kell manőverezni, vagy ha rossz utakon, esetleg földutakon kell autózni, mert ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy a karosszéria megkarcolódik vagy behorpad. Az RX L vezetője mindezt könnyebben oldhatja meg a 360 fokos látószöget kínáló panoráma monitorral. A több kamerával működő rendszer azonban nem csupán teljes képet ad az autó környezetéről, hanem madártávlatból is képes megmutatni a járművet, így még jobban felmérhető, mi veszi körül a járművet. A panoráma monitor összehangoltan működik a Lexus parkolóasszisztenssel, a holttérfigyelővel és a hátsó keresztirányú forgalomfigyelővel, figyelmeztetve az autóst a vezetőülésből nem látható akadályokra, veszélyhelyzetekre és más járművekre – vagyis a rendszer gyakorlatilag minden holtteret megszüntet. Amikor a vezető egy párhuzamos vagy merőleges parkolóhelyre áll be, a tolatókamera monitora kormányzási segédvonalakat jelenít meg a kamera által közvetített képen, miközben az első és hátsó parkolássegítő szenzorok hanggal jelzik, amint az autó egyre közelebb kerül egy másik járműhöz vagy más akadályhoz. A holttérfigyelő rendszer hátul elhelyezett radarjai figyelik a szomszédos sávokban haladó járműveket, illetve tolatáskor az RX L mögött megjelenő akadályokat. Ugyanezek a radarok szolgálják ki a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő funkciót is, ami figyelmeztet az oldalról érkező járművekre, miközben a vezető kitolat egy parkolóhelyről.

A hátsó keresztirányú forgalomfigyelő és az intelligens parkolássegítő szenzorok segítségét egy automatikus fékezési funkció egészíti ki, ami további biztonságot jelent a ki- vagy beparkolás során. Ha a rendszer akadályt érzékel az autó nyomvonalán, vagy ha az autós manőverezés közben váratlanul erős gázt ad, az automatikus fékezés aktiválódik, megakadályozva a koccanást. Mindegyik modellváltozatban négycsatornás ABS, vészfékasszissztens, elektronikus fékerőelosztó, járműstabilitás-vezérlő, kipörgésgátló, abroncsnyomásra figyelmeztető rendszer és integrált járműdinamikai vezérlőrendszer működik. A vezetősegítő rendszerek sorában a hegymeneti elindulássegítő is szerepel.

Passzív biztonság

Az RX L mindegyik változatában 10 légzsák óvja a bent ülőket: kétfázisú, kétkamrás vezető- és utasoldali első légzsák, vezető- és utasoldali térdlégzsák, első és hátsó oldallégzsákok, valamint függönylégzsákok (a harmadik üléssorban is). Számos mérnöki megoldásának köszönhetően az RX L karosszériaszerkezete magas fokú biztonságot kínál az utasok számára. Ilyen például a frontális ütközések energiájának jobban ellenálló keretszerkezet, illetve a nagy szilárdságú acélból készült elemek, amelyek mérséklik az utastér deformációját. Az oldalirányú ütközések súlyosságát az energiát elnyelő és az erőhatásokat elvezető megoldások csökkentik, a ráfutásos ütközés erőhatását pedig egy, a hátsó lökhárítóba épített nagy méretű elem vezeti ki két oldalra. A tetőbe is további erősítések kerültek, a gyalogosgázolások hatását pedig az autó orrkialakítása enyhíti, amely az ütközés erejének elnyelésével mérsékli a fej- és lábsérülések súlyosságát.

Prémium audio és médiarendszerek

Az Executive modellváltozatok felszereltségében szereplő 12 hangszórós, DVD-lejátszós Pioneer rendszerének Coherent Source Transducer (CST) technológiája rendkívül valósághű és kiváló minőségű hangvisszaadást biztosít a közepes és magas tartományokban, miközben a mély hangokat is gazdagabbá varázsolja. A hangszórók közt 20 cm-es mélynyomók és az első ajtókba épített 18 cm-es mélysugárzók is találhatók. A hifi-rajongók sokra értékelik majd a tömörített zenei fájlokat kijavító Clari-Fi technológiával kiegészített Mark Levinson Premium Surround rendszert. A Clari-Fi funkció javítja a frekvencia-karakterisztikát, a dinamikus hangtartományokat és a mély hangzásokat, kiváló minőségben reprodukálva a tömörített audioforrásokat, például az MP3 fájlokat. A Luxury felszereltséghez kínált Mark Levinson rendszer hangszóróinak Green Edge technológiája több mint kétszeresére növeli a hangerőt, miközben a hangszórók energiafogyasztása nem változik. A 7.1 Surround rendszer DVD-lejátszó funkciót is kínál.

A Lexus navigációs rendszer a középkonzolon elhelyezett, 8 colos TFT LCD kijelzőn jeleníti meg a térképeket és a navigációs utasításokat. A berendezés egy forgókapcsolós Remote Touch vezérlővel kezelhető. A kijelző beállítható egy képernyős (teljes térkép), két képernyős (térkép és információ) vagy három képernyős (térkép és két információs szekció) nézetre is. A vezető tetszés szerint választhat a számára fontos funkciók, például a navigáció használata, az üzemanyag-fogyasztás kijelzése, illetve az audiorendszer vagy a klímaberendezés beállításai közül. Az RX L gazdagabb felszereltségű változataiban a Lexus prémium navigáció működik, amelyhez 12,3 colos kijelző és Remote Touch érintőpados vezérlés tartozik. A Light Control Film bevonatnak köszönhetően a képernyőn még erős napsütésben is tűéles grafikával, figyelemre méltó fényerővel, élesen és kontrasztosan láthatók a képek és az információk. A kijelző felülete egészben is használható, de meg is osztható egy 8 colos térképmegjelenítő részre és egy kényelmesen kezelhető szekcióra, ahol az öt leggyakrabban használt funkció kezelőszervei jelennek meg.