Honda CB125F – 2021

21YM HONDA CB125F

Összegzés: A Honda világszerte kedvelt, örökifjú belépőmodelljét tetőtől talpig áttervezték a 2021-es modellévre. Alacsony belső súrlódású eSP (ti. enhanced Smart Power) motorja éppoly erős, mint volt, üzemanyag-fogyasztása azonban jelentősen csökkent, hagyományos önindítóját pedig – generátorként is működő – ACG-egység váltotta. Szemet gyönyörködtető idomzata a nagyobb CB-k formajegyeit viseli magán és olyan prémium összetevők szerepelnek felszereltségi listáján, mint a LED fényszóró, a középállvány vagy a digitális, fogyasztásmérővel kiegészített műszeregység. A kedvezőbb menettulajdonságok és a fejlettebb műszaki alapok dacára a CB125F tömege 11 kg-mal csökkent, így még elődjeinél is könnyebben kezelhető.

Bevezetés

Egy belépőszintű, 125 cm3-es motorkerékpárnak igen sok elvárásnak kell megfelelnie. A kedvező vételár, a megfizethető fenntartási költség és az alacsony üzemanyag-fogyasztás mellett a megbízhatóság is alapkövetelmény. Mivel a pilóták többsége 125-ösön ismeri meg a nagymotorok világát, azt kell nyújtania, amit az erősebb testvéreknek: magával ragadó vezetési élményt és szabadságérzetet. Mindezt olyan formában, hogy a tanulást is elősegítse, tehát a könnyű kezelhetőség is elengedhetetlen, csak úgy, mint a hívogató, stílusos megjelenés.

A gyártók számára rendkívül fontos, hogy új vásárlókat, illetve követőket szerezzenek, s ha lehet, egy életre a márkához kössék őket, hiszen ez a sikeres jövő záloga. Nos, a látványos megjelenésű Honda CB125F minden követelménynek megfelel, hiszen strapabíró, barátságos, fürge, takarékos és rendkívül élvezetes vezetni.

A CB125F néven ismert, elnyűhetetlen előd összes jó tulajdonságát örökölte, de még kívánatosabb és hatékonyabb lett, hogy a kezdők is a végsőkig kiélvezhessék a kétkerekűek előnyeit és örökre beleszeressenek a motorozásba.

Mr. Ken Tomiyasu, a 2021-es CB125F fejlesztéséért felelős csapat vezetője elmondta:

Számunkra a CB125F afféle igazodási pont, vele kezdődik minden. Ezért aztán a modell frissítése felér egy kisebb forradalommal – úgy javítottunk menettulajdonságain, hogy közben jelentősen csökkentettük az üzemanyag-fogyasztását. Az alacsony belső súrlódású, modern eSP motor hihetetlenül hatékony, miként a váz, a futómű és az idomzat is a legmagasabb színvonalat képviseli. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy egyre többen kezdik Honda CB125F nyeregben motoros pályafutásukat, ezért is mindent megadunk számukra a vezetési élményt és a használati értéket illetően.”

Áttekintés

Az új CB125F igen komoly gépezet, kidolgozása során nem kevesebb, mint 19 szabadalmi kérvényt nyújtott be a Honda. A modellt Olaszország déli részén, Atessában szerelik össze, itt kerül be a nagy merevségű, áttervezett vázba a továbbfejlesztett, léghűtéses eSP motor, amelynek üzemanyag-fogyasztása jelentősen csökkent.

Hogy az elődmodellnél 11 kg-mal könnyebb újonc megfeleljen a jövő kihívásainak, LED fényszórókat és digitális műszeregységet kapott, a fényezések választékában pedig három szín szerepel:

Splendor Red (piros)

Pearl Cool White (gyöngyházfehér)

Black (fekete)