Honda CB125F (MODELLÉV: 2024)

24YMCB125F

Összegzés: 

A Honda világszerte kedvelt, örökifjú belépőmodelljét tetőtől talpig áttervezték a 2021-es modellévre. Alacsony belső súrlódású eSP (ti. enhanced Smart Power) motorja éppoly erős, mint volt, üzemanyag-fogyasztása azonban jelentősen csökkent, hagyományos önindítóját pedig – generátorként is működő – ACG-egység váltotta. Szemet gyönyörködtető idomzata a nagyobb CB-k formajegyeit viseli magán és olyan prémium összetevők szerepelnek felszereltségi listáján, mint a LED-fényszóró, a középállvány vagy, a digitális fogyasztásmérővel kiegészített, műszeregység. Jövőre új színekben, új kipufogóval és hátsó kapaszkodóval érkezik a márkakereskedésekbe.

Bevezetés

Egy belépőszintű, 125 cm3-es motorkerékpárnak igen sok elvárásnak kell megfelelnie. A kedvező vételár, a megfizethető fenntartási költség és az alacsony üzemanyag-fogyasztás mellett a megbízhatóság is alapkövetelmény. Mivel a pilóták többsége 125-ösön ismeri meg a nagymotorok világát, azt kell nyújtania, amit az erősebb testvéreknek: magával ragadó vezetési élményt és szabadságérzetet. Mindezt olyan formában, hogy a tanulást is elősegítse, tehát a könnyű kezelhetőség is elengedhetetlen, csak úgy, mint a hívogató, stílusos megjelenés és a gazdaságos fogyasztás.

A gyártók számára rendkívül fontos, hogy új vásárlókat, illetve követőket szerezzenek, s ha lehet, egy életre a márkához kössék őket, hiszen ez a sikeres jövő záloga. Nos, a látványos megjelenésű Honda CB125F minden követelménynek megfelel, hiszen strapabíró, barátságos, fürge, takarékos és rendkívül élvezetes vezetni.

A CB125F néven ismert, elnyűhetetlen előd összes jó tulajdonságát örökölte, de még kívánatosabb és hatékonyabb lett 2021-ben, hogy a kezdők is a végsőkig kiélvezhessék a kétkerekűek előnyeit és örökre beleszeressenek a motorozásba.

Áttekintés

Az új CB125F igen komoly gépezet, kidolgozása során nem kevesebb, mint 19 szabadalmi kérvényt nyújtott be a Honda. A nagy merevségű vázba kerül a továbbfejlesztett, léghűtéses eSP motor, amely kiemelkedő üzemanyag-takarékossággal rendelkezik, miközben a teljesítménye ugyanolyan kiváló, mint a 125 cm3-es motoroké.

2021-re az elődmodellhez képest 11 kg-mal csökkent a CB125F tömege, köszönhetően a nagymotoros stílusban áttervezett váznak, LED-fényszóróknak és digitális műszeregységnek.

2024-ben a fényezések választékában az alábbi színek szerepelnek:

  • **ÚJ** Imperial Red Metallic
  • **ÚJ** Matt Marvel Blue Metallic
  • Black

A Dax élénk új színe, valamint a CB125F frissítése és új fényezései teszik teljessé a Honda 2024. évi modellkínálatát