• Egyéb

Hulladékkal a jólétért


A Toyota mellett olyan világmárkák, mint a Heineken is részesei annak a kezdeményezésnek, amely a hulladékgazdálkodást helyezi teljesen új alapokra.
A gazdaság és a szolgáltatások különböző területein tevékenykedő mintegy kétszáz vállalat fogott össze annak érdekében, hogy a jövő generációi számára élhetőbb bolygót hagyjunk hátra. A „Hulladékkal a jólétért” nevű kezdeményezés egyik alapítója a Toyota.
Az új megközelítés teljesen holisztikus alapokra helyezi a hulladék problémájának megközelítését és a probléma kezelését. Az erről szóló találkozón nemcsak a cégek képviselői, hanem kormányzati szereplők, kormánytól független szervezetek is képviseltették magukat, a nyitóbeszédet pedig a témában régóta elkötelezett brit trónörökös, Charles herceg mondta.
A részt vevő vállalatok arra tettek fogadalmat, hogy a hulladékkezelés minden aspektusát elemezve több fronton optimalizálják gyártási és szolgáltatási folyamaikat. Nem szabad, hogy bárhol a bolygón kialakuljon egy másik nagy csendes-óceáni szemétsziget*, hangsúlyozták a kezdeményezés részvevői.
Az első lépés e téren az, hogy pontosan felmérik, mekkora valójában a hulladék-lábnyomuk. A helyzet értékelését követi a hulladék mértékének csökkentése vagy – bizonyos tevékenységek esetében – akár a teljesen hulladékmentes működés is.
Emellett régóta közkeletű ismeret, hogy a hulladékban rengeteg az érték, így annak újrafelhasználása is optimálisabbá teheti egy cég folyamatait. Szintén alapigazság, hogy az a legjobb hulladék, amelyet elő sem állítanak, így a kezdeményező cégek egyik feladata a gyártási és működési folyamatok hatékonyabbá tétele.
Az együttműködésben részt vevő cégek és szervezetek a Toyota kezdeményezésére azt is vállalták, hogy elért eredményeiket megosztják egymással, és olyan tudásközpontot hoznak létre, amely mindenki számára hasznos. Feladatuknak tekintik továbbá vásárlóik és ügyfeleik tájékoztatását is, hiszen az elmúlt másfél-két évtizedben számtalan felmérés bizonyította, hogy az emberek hajlandók tenni környezetük tisztasága és megóvása érdekében, ha ehhez világos célokat és ösztönzést kapnak.


Fotók: Toyota, Blue Ocean Network