Információval rendelkezők segítségét kéri a rendőrség a szombati tömegbalesettel kapcsolatban

    Az M1-es autópályán szombaton történt halálos tömegbaleset vizsgálatához kér segítséget – érdemi információt, valamint mobileszközzel vagy kamerával rögzített kép- illetve videófelvételt – a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

    A police.hu oldalon kedden megjelent közleményben azt írták: a rendőrség közúti baleset okozásának gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik, a halálos tömegszerencsétlenség okának és körülményeinek tisztázása szakértők bevonásával megkezdődött.


    A közlekedési baleseti vizsgálók azt kérik, aki a balesettel kapcsolatban érdemleges információval, illetve mobileszközzel vagy fedélzeti kamerával rögzített kép- illetve videófelvétellel rendelkezik, jelentkezzen a rendőrségen.


    Az információkat a külön erre a célra létrehozott m1baleset@pest.police.hu e-mail címre várják.


    Hozzátették: annak érdekében, hogy a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) minél hamarabb intézkedhessen, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a tömegszerencsétlenség azonosított károsultjai kárigényeiben soron kívül gondoskodik a szükséges rendőrségi igazolások kiállítására és megküldésére.


    Az igénybejelentéseket szintén az m1baleset@pest.police.hu elektronikus címre várják.


    A tömegbaleset szombaton 14 óra 30 perc körül az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, a 26+600-as kilométerszelvényben történt, Herceghalom térségében. A balesetben 41 jármű volt érintett.


    A tragédiában egy 44 éves budapesti férfi meghalt, további 39 ember megsérült, közülük ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszonöten könnyebben.