• Egyéb

Ismét erős profittal nyitotta a pénzügyi évet a Toyota

A világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójának tartott, és nem utolsósorban ennek köszönhetően hosszú idő óta az rendszeresen az iparág messze legnyereségesebb  vállalatának bizonyuló Toyota közzétette a 2018. június 30-án lezárt első negyedévre (a japán üzleti év áprilistól márciusig tart) vonatkozó pénzügyi eredményeit. A Lexus prémium márka mellett Daihatsu budget márkát és a Hino teherautó/busz márkát is jegyző japán autógyártó ismét szárnyalt: a működési bevétel 18,9%-al, nettó árbevétele pedig 4,5%-al növekedett, amihez nagyban hozzájárult környezetbarát hibrid elektromos modelljeinek látványos sikere.

 

Továbbra is lesz miből fedeznie iparágelső innovációt a világ legszélesebb, a Lexusszal együtt 35 modellből álló hibrid elektromos modellportfólióját (HEV) jegyző, de emellett az önvezető autózás, a mesterséges intelligencia, a robotika és nem utolsósorban a hidrogén üzemanyagcellás elektromos autók (FCEV) és a jövő akkumulátoros elektromos autóit (BEV) forradalmasító szilárdtest akkumulátorok fejlesztésében és vezető fejlesztőnek számító Toyotának. Ha a világszintű hibrid elektromos eladások mintegy felét és az összes zöld autó eladás több, mint egyharmadát jegyző japán autógyártó az év hátralevő részében tartani tudja az első negyedév lendületét, nagy valószínűséggel továbbra is a világ messze legnyereségesebb autógyártója marad: az első negyedévben a vállalat Toyota márkára vonatkozó konszolidált járműeladásai összesen 2,236,131 darabot tettek ki, ami 21,020 darabos növekedést jelent az előző pénzügyi év azonos időszakához képest. Ezen időszak alatt a Toyota összesített nettó árbevétele 7.362.7 milliárd jen volt, ami 4.5 százalékos növekedésnek felel meg. A működési bevétel 574.2 milliárd jenről 682.6 milliárd jenre nőtt, míg a nyereségadózás előtti bevétel* 813.8 milliárd jent tett ki. A nettó bevétel** 613.0 milliárd jenről 657.3 milliárd jenre emelkedett.

A működési bevétel 108.3 milliárd jennel növekedett. A növekedést eredményező fő tényezők közé tartozik mintegy 60 milliárd jent elérő költségmegtakarítás és a marketing tevékenységekre fordított kiadások 45 milliárd jennyi növekedése.

 

“A költségcsökkentési tevékenységek tekintetében folyamatosan haladunk előre kitűzött céljaink felé, és határozott célunk, hogy a pénzügyi év végére ezeket el is érjük, mivel több régióban is komoly erőfeszítéseket teszünk a siker érdekében.”  – fogalmaz a Toyota ügyvezető elnöke, Masayoshi Shirayanagi.

 

Japánban a járműeladások összesen 510,339 darabot tettek ki, ami 33,884 darabbal kevesebb a tavalyi eredménynél. Az üzemi nyereség – eltekintve a kamat swap ügyletekből eredő értékelési nyereség/veszteség hatásától – 76.2 milliárd jennel 396.1 milliárd jenre növekedett. Észak-Amerikában a járműeladások összesen 746,135 darabot tettek ki, ami 22,516 darabbal több a tavalyi eredménynél. Az üzemi nyereség – eltekintve a kamat swap ügyletekből eredő értékelési nyereség/veszteség hatásától – 10.4 milliárd jennel 78.3 milliárd jenre csökkent. Európában a járműeladások összesen 252,639 darabot tettek ki, ami 12,295 darabbal több a tavalyi eredménynél. Az üzemi nyereség – eltekintve a kamat swap ügyletekből eredő értékelési nyereség/veszteség hatásától – 2.6 milliárd jennel 23.1 milliárd jenre nőtt. Ázsiában a járműeladások összesen 394,229 darabot tettek ki, ami 31,575 darabbal több a tavalyi eredménynél. Az üzemi nyereség – eltekintve a kamat swap ügyletekből eredő értékelési nyereség/veszteség hatásától – 39.3 milliárd jennel 142.2 milliárd jenre nőtt. A többi régióban (beleértve Közép- és Dél-Amerikát, Óceániát, Afrikát és a Közel-Keletet) a járműeladások összesen 332,789 darabot tettek ki, ami 11,482 darabbal kevesebb a tavalyi eredménynél. Az üzemi nyereség – eltekintve a kamat swap ügyletekből eredő értékelési nyereség/veszteség hatásától – 1.5 milliárd jennel 41.0 milliárd jenre növekedett.

A pénzügyi szolgáltatásokból származó működési nyereség 1.7 milliárd jennel 73.5 milliárd jenre csökkent, beleértve ebbe a kamat swap ügyletekből eredő értékelési nyereség/veszteségből származó 8.7 milliárd jen veszteséget is. Az értékelési nyereséget/veszteséget nem számítva, a működési nyereség 7.1 milliárd jennel 82.2 milliárd jenre emelkedett. A Toyota módosította a 2019. március 31-én záruló pénzügyi évre vonatkozó becslését amelyben – a világ járműértékesítési trendjeit figyelembe véve – a korábbi 8.95 millió helyett 8.9 darabot tesz majd ki a konszolidált járműértékesítés a Toyota márka tekintetében.

A Toyota ugyanakkor továbbra is fenntartja a pénzügyi évre vonatkozó konszolidált pénzügyi előrejelzéseit. A vállalat előrejelzése szerint – 106 jen/dollár, illetve 126 jen/euro árfolyammal számolva – a konszolidált nettó jövedelem értéke várhatóan 29 ezer milliárd jen, a működési jövedelem 2.3 ezer milliárd jen, az adózás előtti jövedelem 2,45 ezer milliárd jen, míg a nettó jövedelem 2.12 ezer milliárd jen lesz, ezzel jó eséllyel továbbra is a Toyta marad a világ legnyereségesebb autógyártója.

* Nyereségadó előtti bevétel és társult vállalatok

** A Toyota Motor Corporation által elért nettó bevétel

A Toyota 2019-es pénzügyi év első negyedévének globális konszolidált pénzügyi eredményei

Konszolidált számok 2019 pü. év 1. n.év

(2018 ápr. – szept.)

2018 pü. év 1. n.év

( 2017 ápr.-szept.)

Változás

(JPY-ben)

ELŐREJELZÉS

2019 pü. év

Árfolyam 130 JPY/EUR 122 JPY/EUR 126 JPY/EUR
Mil JPY Mil EUR Mil JPY Mil EUR Mil JPY Mil EUR
Nettó árbevétel 7,362,700 56,636 7,047,600 57,767 +4.5% 29,000,000 230,159
Működési bevétel 682,600 5,251 574,200 4,707 +18.9% 2,300,000 18,254
Nettó bevétel * 657,300 5,056 613,000 5,025 +7.2% 2,120,000 16,825
Nettó bevétel arány 8.9% 8.7% +0.2 sz.pont 7.3%
K+F költségek 268,500 2,065 278,600 2,284 -3.6% 1,080,000 8,571
Jármű értékesítés (db) 2,236,000 2,215,000 +0.9% 8,900,000
Tőkearányos eredmény 13.9% 13.8% +0.1 sz.pont

 

* A Toyota által elért nettó bevétel