Itt az új Ford F-Series Super Duty pickup

A Ford, Amerika legnagyobb tehergépkocsi-gyártója által bemutatott 2020-as F-Series Super Duty pickup már a Built Ford Tough („Kemény, mint a Ford”) brand következő szintjét képviseli a vontató- és rakodókapacitás, a teljesítmény és az alkalmazott technológiák tekintetében is.

„A Super Duty ügyfeleinek igényei magasak és sokfélék – nehéz utánfutók vontatásától a közműcégek szervizmunkáiig,” nyilatkozta Kumar Galhotra, a Ford észak-amerikai elnöke. „Éltető elemük a produktivitás, teherautójuk pedig a legjobb eszköz ehhez. Az új Super Duty minden eddiginél nagyobb teljesítménnyel, nagyobb rakodó- és vontatókapacitással bír, a fejlett technológiák pedig segítik vásárlóinkat, hogy egy jobb világot építhessenek.”

Az IHS Markit TIPNet U.S. 2017 januárja és 2018 novembere között végzett kutatásának Fordra vonatkozó adatai szerint az F-Series Super Duty a legnagyobb piaci részesedést tudhatta magáénak a különböző iparágakban (kormányzati piac: több mint 60 százalékos, kőolajipar: 50 százalékos, közüzemi szolgáltatók: több mint 45 százalékos piaci részesedés). A Ford F-Series Super Duty az Egyesült Államokban, a Louisville-i (Kentucky) teherautó-gyártó üzemben, és az Avon Lake-ben található (Ohio) gyárban készül.

Az új F-Series Super Duty fejlesztései között ott találjuk az új benzin- és dízelmotort, a vadonatúj tízfokozatú automata váltót, a korszerűsített alvázat, a külső és belső tér formanyelvi frissítéseit, valamint az olyan intelligens fejlett technológiákat, amelyek magasabb szintet képviselnek a vontatás, a teherbírás és a járművek közötti kapcsolat tekintetében is.

Vadonatúj hajtásláncok a fokozott teljesítményért és teherbírásért

A Super Duty-hoz vadonatúj, a Ford által tervezett és gyártott 7,3 literes V8-as benzinmotor is választható az alapfelszerelésként járó, 6,2 literes V8-as benzines alternatívájaként. 

A szintén a Ford által tervezett és gyártott harmadik generációs 6,7 literes Power Stroke® V8-as dízelt továbbfejlesztették, hogy nagyobb teljesítmény és forgatónyomaték leadására legyen képes.

 A 7,3 literes V8-as benzineshez és a harmadik generációs 6,7-es Power Stroke® V8-ashoz vadonatúj, tízfokozatú, nagy teljesítményű TorqShift® automata sebességváltó jár, amelyet szintén a Ford tervezett, és házon belül gyárt. A Ford az egyetlen gyártó, amely valamennyi nehézüzemre alkalmazható hajtásláncát maga tervezi és gyártja, ezzel is biztosítva a hajtás és az összes futómű- és vázkomponens tökéletes összhangját.

„A 7,3 literes V8-as megjelenése, 6,7 literesünk továbbfejlesztése, és a vadonatúj tízfokozatú automata bevezetése az eddigi legerősebb, leghatékonyabb Super Duty hajtáslánc-kínálatot eredményezi,” mondta Mike Pruitt, a Ford Super Duty főmérnöke.

A több évtizedes motorgyártási tapasztalat alapján megalkotott 7.3-as erőforrás a várakozások szerint osztályának legerőteljesebb V8-as benzinmotorja lesz – a vevők által elvárt tartósságot, könnyű karbantartást, valamint kiváló vontatókapacitást és teherbírást nyújtva. A motor egy-vezérműtengelyes és nyomórudas OHV-vezérlésű, blokkja vasöntvény, főtengelye kovácsolt acél. A vezérlés változó, a befecskendezés hengerenkénti, és a szívócsőbe lövi a benzinpermetet. A dugattyúkat (a terhelés függvényében) alulról motorolaj-sugarak hűtik.

A Super Duty harmadik generációs 6,7 literes Power Stroke dízelmotorja új, 2500 baros befecskendezéssel fut; a vadonatúj befecskendezők szívóütemenként akár nyolc adagra is képesek bontani a gázolajtöltetet, ami javítja az égést és csökkenti a zajt. A hengersorok között kivezetett kipufogó gyűjtőcsövekkel megtervezett V8-as dízelmotor változó geometriájú turbóját elektronika szabályozza, így csökkennek az áramlási veszteségek és javul a gázreakció is. A fejlesztők megerősítették a hengerfejeket, a motorblokkot, a hajtókarokat és a főtengelycsapágyakat is, hiszen a nagyobb teljesítménnyel nagyobb égési középnyomás jár. Az új dugattyúk acélból készülnek, a korábbiaknál jobb nyomásállósággal és kisebb súrlódással.

A 6,2 literes alap V8-as benzines bevált igavonó, miközben az ára kifejezetten kedvező.

A vadonatúj tízfokozatú automata sebességváltó a 2020-as Super Duty mindhárom erőforrásához elérhető. A TorqShift áttételválasztéka jelentősen nagyobb a korábbi hatfokozatú váltóénál, így az igénybevételekhez is könnyebben igazodik. Az új erőátvitelnek is része a Live Drive PTO, amellyel menet közben is hajthatók bizonyos segédberendezések (például hómaró).

A váltónak üzemmódválasztója is van, ami normál, vontató, öko, és csúszós úton, mély homokban, ill. hóban ajánlott beállításokat kínál. Az egész egység – négy plusz sebességfokozata ellenére – ugyanakkora helyet foglal, mint a hatfokozatú váltómű, és annál mindössze 1,6 kilogrammal nehezebb.