Ja, az új Kia Sportage kifejezetten az európai vásárlók igényei alapján született

  • Az első, kifejezetten európai modellváltozat a Sportage sorozat 28 éves
    történelmében
  • Új plug-in hibrid változat, kiváló hatásfokkal és emissziómentes,
    tisztán elektromos üzemmóddal
  • Az új Sportage természet inspirálta formái szabadok, határozottak,
    kifinomultak és organikusak
  • High-tech utastér, csúcsszínvonalú és vezetőközpontú integrált íves
    kijelzővel
  • Az idén először megrendezett Müncheni Autószalon (szeptember 7-12.
    között) látogatói a Kia újdonságaival az Odeonplatz-on találkozhatnak

A Kia Europe ma bemutatta az új Sportage európai változatát, mely arra született, hogy mércét
állítson a teljes európai SUV szegmensben. Kifinomult és izmos vonalakba burkolt
csúcstechnológiás utastere (benne a nagyméretű íves kijelzővel) a legmodernebb
technológiákat és konnektivitási szolgáltatásokat vonultatja fel.

Az új szerkezeti alapokra épülő európai Sportage a Kia európai központú fejlesztési
programjának eredményeként született meg, tengelytávját és valamennyi méretét kifejezetten
a helyi vásárlók igényei, és a helyi közlekedési körülmények támasztotta követelmények
alapján tervezték. E megközelítési mód alapján olyan SUV született, amely praktikumával és
használati értékével tökéletesen illik az európai közegbe. A fejlesztések eredményeként a
csomagtartó mérete jelentősen nagyobb, a fejtér és a lábtér pedig tágasabb a kifutó
sorozaténál. A hátsó utasok lábhelye tágasságban kategóriaelső.

Az európai Sportage csúcstechnikás, alacsony károsanyag kibocsátású és takarékos hibrid
hajtásláncokat is kínál, az akár a teljes napi közlekedési igény tisztán elektromos hajtású és
így emissziómentes teljesítésére is képes plug-in hibrid modellváltozat (PHEV) pedig valódi
újdonság az európai piacon. A legmodernebb műszaki tartalommal megszerkesztett, tiszta
üzemű benzin- és dízelmotorok többféle teljesítményváltozatban szintén elérhetők, így
valóban minden igényre és feladatra található megfelelő Sportage Európában.

A dinamikus, és kifejezetten az európai környezetbe illő vezetési élmény érdekében az új
Sportage számos technológiai újdonságot is hordoz. Az elektronikus szabályozású
felfüggesztés (ECS) új generációja a lengéscsillapítási karakterisztika valós idejű
szabályozásával optimális komfortot és tökéletes biztonságot kínál minden forgalmi
helyzetben, az új Terrain Mode pedig a menetképességeket fokozva garantálja a gyors és
biztonságos előrejutást akár mély hóban, sárban, vagy homokban is, így a terepes
kalandoknak sincs akadálya.

Az új Sportage aktív és passzív biztonság, valamint aktív vezetői asszisztens rendszerek terén
is vezető szerepre tör, mindezeket a felszereléseket – a Kia elismert átfogó vezetéstámogató
rendszereit összefogó ADAS-t is beleértve – a DriveWise foglalja keretbe.

Az új európai Sportage a még júliusban, egyik hosszú tengelytávú változatával bemutatott
ötödik generáció modellcsaládjának integráns része.

“Ez az új Soprtage kifejezetten az európai igények alapján született. Fejlesztése során nem
csak feszegettük a határokat, de új mércét is alkottunk az SUV kategóriában.” – mondta Jason
Jeong, a Kia Europe elnöke. “Jövőbe mutató megjelenésével és utasterével az új Sportage
egyszerre dinamikus és példamutatóan vezetőcentrikus, utasterében a legmodernebb
technológiákat vonultatja fel.”

“Az újdonság elektromos hajtások terén szintén jól áll, hiszen gazdaságos és
környezettudatos hibridként is elérhető. Hosszú, tisztán elektromos – és így teljesen
emissziómentes – hatótávjával a Sportage plug-in hibrid kivitele is kiválóan példázza a Kia
fenntartható mobilitás terjesztése iránti elkötelezettségét.”

Azonnali formai hatás
Az új formaidentitás bátor és határozott formafilozófiai alapokra épül
Az új Sportage hatásos megjelenése új formai határokat szab. A kifinomult karosszéria
felületeit éles vonalak törik meg, ami kiegyenlíti a forma feszültségeit. Az izmos felületek a
grafikai formákkal összekapcsolódva dinamikus és összeszedett megjelenést adnak az új
modellnek.

A Kia idén bevezetett új formanyelve, az ‘Egyesült ellentétek’ képezi az új Sportage
formavilágának alapját is, meghatározva megjelenésének és karakterének valamennyi
aspektusát.

A gondolatébresztő és bátor filozófia öt alappillérre épül, ezek: az ‘Okkal élvezetes’, a
‘Fejlődés ereje’, az ‘Életteli technológia’, a ‘Boldogság feszültsége’, valamint a
’Természetesen bátor’. A felsorolás utolsó eleme alapvetően befolyásolta az új Sportage
formai fejlesztési folyamatát. A tervezők természeti alapokon alkottak modern, bátor,
érzelemmel teli és organikus formákat.

Elölnézetben a Sportage megjelenését a különösen részletgazdag fekete hűtőmaszk vonalai
uralják, amelyek a teljes orron keresztülhúzódva vizuálisan is szélesítik a formát. A formák
különleges hatást keltve rendezik össze az autó fő első látványelemeit. Az új maszk összeköti
a jellegzetes tigrisorr vonalait az egyedi és feltűnő, bumeráng formájú, és az intelligens
világítási rendszer részét képező mátrix LED fényszórókat is körülölelő futurisztikus, LED-es
nappali menetfényekkel.

Az oldalvonalak a Sportage hagyományaihoz híven sportosak és feszesek, a kontrasztos
formákat összefogó felületek pedig kifinomultak és tiszták.

Az új európai Sportage újdonsága, hogy karosszériája a sportos profilt kiemelő, és a
dinamikus C-oszlopok formai hatását is fokozó kontrasztos, fekete tetőfényezéssel is
megrendelhető. Mindez az övvonal hátrafelé emelkedő krómozott elemeivel kiegészítve
tökéletes formai összhangot képez a hátsó légterelővel, amivel tovább fokozza a sportos
hatást.

A megjelenés határozottságához komolyan hozzájárul az izmos formákból összeállított
ferdehátú hátsó kialakítás is. A formáknak a hátsó világítótestek is részét képezik, olyan
vizuális hatást keltve, minta finoman belekarcolták volna őket a lemezfelületbe. A keskeny
hátsó fényeket vékony él köti össze, ami önmagában is szélesíti a hátsó megjelenést.

Felszereltségtől és kiviteltől függően az új Sportage 17, 18, vagy 19 colos könnyűfém
keréktárcsákon gurul, amelyekhez hatféle forma, szín és felületi kialakítás válaszható.

High-tech utastér
Finoman kidolgozott beltér, ahol a stílus és a technológia találkozik

Az új Sportage utastere kifejezetten bátor és karakteres, ugyanakkor anyagai puhák, magas
minőségűek és magas technológiai színvonalúak. A vezetőközpontú környezet a mai
csúcsszintet képviseli, luxuskiegészítőkkel, kifinomult anyaghasználattal, és modern stílussal.

Az utastér központi eleme a látványos, részletgazdag kialakítású integrált, és az utastéren
keresztülhúzódó íves kijelző érintőképernyővel, valamint a finoman kidolgozott szellőzőkkel.

A 12.3 colos érintőképernyő, és a fejlett, integrált kontroller a vezető és az utasok
konnektivitásának, valamint a fedélzeti elektronikák működtetésének központja. A használat
egyszerű, intuitív, a szintén 12.3 colos műszeregység a legmodernebb filmtranzisztoros,
folyadékkristályos technológiát használja, így grafikája mindig pontos és éles. A tökéletes
konnektivitás érdekében az új Sportage fedélzeti szoftverei és navigációs térképe online is
frissíthető. Az európai Sportage használói a Kia Connect nevű applikáción keresztül távolról
is elérhetik autójukat, s ezzel olyan fontos fedélzeti funkciókhoz is hozzáférhetnek, mint a Kia
Live Services szolgáltatások, az online navigáció, a hangfelismerés, vagy a
naptárszinkronizálás. Az applikáción keresztül az autó helyén kívül az is lekérdezhető, hogy
a Sportage ajtajai és ablakai éppen zárva, vagy nyitva vannak-e.

A középkonzol kialakítása olyan, hogy mind az első utas, mind pedig a vezető egyszerűen
elérhet valamennyi kezelőszervet és funkciót. A finom tapintású külön érintőgombok a
sebességváltó mechanikus kapcsolat nélküli (shift-by-wire) kapcsolója mellett sorakoznak, a
nagyteljesítményű, vezeték nélküli telefontöltő akár 15 W leadásra is képes.

Belső anyagai kivétel nélkül különösen magas színvonalúak és finom tapintásúak, miközben
a válaszható dinamikus színek különleges vibrálást, energiát és lendületet adnak a térnek. A
kényelmes első ülések könnyűszerkezetes felépítésűek és sportos kialakításúak.

Az európai Sportage utasterének tágas és praktikus kialakításában jelentős szerepe van a
modell 2.680 mm-es tengelytávjának, 1.865 mm-es szélességének, 4.515 mm-es hosszának
és 1.645 mm-es magasságának, hiszen csak így lehet egyszerre tágas a fej- és a lábtér,
valamint megfelelően nagyméretű a csomagtartó. A lábtér, a hátsó üléssorban 996 mm
hosszú, ugyanitt a fejtér mérete 998 mm. A csomagtartó VDA szabvány szerinti alaptérfogata
591 liter, a hátsó ülések 40:20:40 arányban előredönthetők, így a maximális méret 1.780 liter.

A tökéletes és körülölelő hangzásról a Harman Kardon premium sound rendszere
gondoskodik.

Az új európai Sportage a modell dinamizmusát még jobban kifejező, még sportosabb
megjelenéssel is megrendelhető: a GT-Line kivitel a végletekig kihasználja a formák adta
lehetőségeket, látványos színekkel is feldobva a vonalakat. Az utastér színharmóniája a
fekete és a fehér ellentétére épül, ez még élénkebbé teszi a formai hatásokat.

Fejlett hajtásláncok
A hatékonyság és a teljesítmény az európai Sportage vérében van
Az új Sportage széles hajtáslánc-választékában éppúgy megtalálhatók a modern és tiszta
üzemű benzin- és dízelmotorok, mint a csúcstechnológiát képviselő hibrid rendszerek.

Az új Sportage műszaki alapjait már a kezdetektől úgy tervezték, hogy a legmodernebb
villamosított hajtásláncok befogadására is alkalmas legyen, hiszen a cél eleve a piac egyik
legjobb hatásfokú SUV modelljének megalkotása volt. Így a hibrid (HEV) és a plug-in hibrid
(PHEV) változat is igazi, kompromisszummentes szabadidő-modellként születhetett meg.

Mindkét hibrid modellváltozat hajtásláncát úgy alkották meg a Kia fejlesztői, hogy azok elemei
ne csökkentsék se az utastér, se pedig a csomagtér hasznos méretét. A hibrid kivitel
akkumulátorát a hátsó ülések alá építik be, így a lábtér mérete ugyanakkora, mint a belső
égésű hajtással szerelt modellekben. A plug-in hajtású Sportage nagyfeszültségű akkuja az
utastér alatt, a két tengely között utazik, ezzel is hozzájárulva a tökéletes tömegeloszláshoz,
valamint az utastér tágasságához, kényelméhez és praktikumához.

A plug-in hibrid Sportage motorterében a Kia sikeres, 1.6 literes T-GDI benzinese dolgozik, a
hajtás állandó mágneses villanymotorja 66.9 kW-teljesítményű, a lítiumion-polimer szerkezetű
akkumulátor kapacitása 13.8 kWh. A hajtás kombinált rendszerteljesítménye 265 lóerő,
amiből 180 lóerő a benzinmotorból származik.

Az akkucsomag elektronikus szabályozóegysége folyamatosan figyeli a telep
teljesítményjellemzőit, áramerősségét és feszültségét, miközben a hibajelenségekre is ügyel.

Az akkumulátor minden egyes elemi cellájának feszültségét és hőmérsékletét is állandóan
ellenőrzi egy erre hivatott külön elektronika.

A hibrid Sportage-et szintén az 1.6 literes T-GDI erőforrás 180 lóerős változata mozgatja, itt a
rendszer állandó mágneses szinkron villanymotorja 44.2 kW teljesítményű, a lítiumion-polimer
akku kapacitása pedig 1.49 kWh. A kombinált rendszerteljesítmény 230 lóerő.

Az 1.6 literes T-GDI benzinmotor tiszta üzemű, és takarékos Hybrid 48V kivitelben is elérhető
az új Sportage kínálatában, 150 vagy 180 lóerős változatban. A négyhengeres égési
folyamatait optimalizálták, fejlesztették hűtőrendszerét, és csökkentették a súrlódási
veszteségeit.

Már a piaci bevezetéstől elérhető lesz az új európai Sportage kínálatában a Kia magas
hatásfokú, és tiszta működésű 1.6 literes dízelmotorja, 115 és 136 lóerős
teljesítményváltozatban egyaránt. A szelektív redukciós katalizátorral (SCR) felszerelt
erőforrás nitrogénoxid- és részecske-kibocsátása is minimális. A motor 136 lóerős változata
Hybrid 48V kivitelben is készül, ez a hajtáslánc tovább csökkenti a Sportage emisszióját és
fogyasztását.

Az 1.6 literes T-GDI motorhoz hétfokozatú duplakuplungos robotizált automata sebességváltó
(7DCT) csatlakozik, de ez az erőforrás hatsebességes kézi erőátvitellel is elérhető. Az 1.6
literes dízelek (Hybrid 48V rendszerrel vagy nélküle) hatfokozatú intelligens kéziváltóval (iMT),
vagy hétsebességes duplakuplungos automatával (DCT) kaphatók.

Valamennyi új európai Sportage a Kia alapjárati startstop rendszerével (ISG) készül. Az ISG
automatikusan leállítja az alapjáraton feleslegesen járó motort, amivel tovább csökkenti a
fogyasztást és a károsanyag kibocsátást. Az ISG a Kia iparági szinten is vezetőnek számító
fejlett vezetőtámogató rendszerével (ADAS) is együtt használható, így a rendszer már előre
képes kalkulálni azokkal a forgalmi szituációkkal (kereszteződések, lámpák, stoptáblák)
amelyekben a motor leállítható. Ezzel kiszűrhetők a felesleges leállítások, és a vezető is
nyomon követheti az ISG éppen aktuális működési állapotát.

Tökéletes biztonság mindig, minden környezetben
Az európai Sportage új Terrain Mode-dal és elektronikus szabályozású felfüggesztéssel
(ECS) is elérhető
A márka új, N3 jelű padlólemezén az új Sportage arra született, hogy tökélyre vigye a prémium
SUV jellemzőket.

A Sportage modellek története során most először itt jelenik meg az új Terrain Mode
üzemmód, amely kifejezetten az aktív életet élő vevőket célozza meg; azokat, akik a szilárd
burkolatú utak elhagyásától sem rettennek vissza. Ez a beállítás automatikusan módosítja a
Sportage hajtáslánci beállításait, így az autó hóban, sárban és homokban is biztonságosan
és dinamikusan halad.

A Terrain Mode-on kívül az új Sportage menetdinamika kapcsolójával további három
üzemmód állítható be: Comfort, Eco és Sport. A vezető által kiválasztott beállítás a műszerfal
nagyfelbontású digitális kijelzőjén is mindig megjelenik.

Az új műszaki alapok alapvetően befolyásolják az új Sportage menetdinamikai jellemzőit,
kifinomult, stabil és kényelmes menettulajdonságokkal, valamint agilis és dinamikus
vezethetőséggel felruházva az autót. A futóművet és a kormányzást is úgy állították be, hogy
a vezető ezeket a tulajdonságokat a lehető legmesszebbmenőkig kihasználhassa.

Az új, elektronikus szabályozású és folyamatosan változó csillapítású felfüggesztés (ECS)
kiváló komfortot és tökéletes biztonságot kínál minden forgalmi helyzetben, a szintén
elektronikus szabályozású összkerékhajtás pedig mindig optimálisan osztja el a hajtóerőt az
autó első és hátsó kerekei között. Ezzel nem csak az eljutás biztonsága nő meg jelentősen,
de a menetdinamika is fokozódik.

DriveWise: élen jár a biztonságban
Az új Sportage-ban a legmodernebb aktív és passzív biztonsági rendszerek is
megjelennek

A Sportage ötödik generációjának fejlesztése során a biztonság mindvégig kiemelt
szempontként szerepelt, így az új sorozat kategóriájának egyik legbiztonságosabb tagja is
egyben.

A látványos karosszéria lemezei alatt az új Sportage erős és könnyű szerkezetű, torziós
merevsége kiemelkedően magas. A biztonsági rendszerek sorában a két első, a függöny- és
az oldallégzsákok mellett az első ülések közötti központi légzsák is megtalálható.

A Kia házon belüli fejlesztésű, fejlett biztonsági rendszereit összefoglaló ADAS, – vagy más
néven a DriveWise – segít a veszélyes forgalmi helyzetek kivédésében, miközben védi és óvja
az utasokat és a többi közlekedőt is. A DriveWise ADAS csomag része a Kereszteződés
asszisztenssel is kiegészített Ráfutásosütközés-elkerülő támogatás, amely
kereszteződésekben, balra kanyarodáskor is védelmet kínál.

Az autópályán Vezetést támogató asszisztens (HDA) a sebességkorlátozásokhoz igazodva
tartja a beállított sebességet és a távolságot is az előttünk haladótól, miközben az autó
sávközépen tartásában is segít.

A Navigációalapú aktív sebességtartó automatika (NSCC) a navigációs rendszer valósidejű
adatait is felhasználja a biztonságos sebesség tartásához autópályán, miközben a kanyarok
előtt automatikusan csökkenti a sebességet, majd a kanyarok után önműködően visszaállítja
azt a korábbi értékre.

Az új európai Sportage modellekhez az intelligens sebességkorlátozás-asszisztens is
elérhető. A rendszer figyelmezteti a vezetőt, ha túllépi a megengedett sebességet.

Ha a vezető sávváltási szándékát irányjelzéssel is megerősíti, az Aktívfékezés-funkcióval is
kiegészített holttérfigyelő rendszer (BCA) bekapcsol, és amennyiben a holttérben járművet
észlel, figyelmeztet. Ha a vezető erre nem reagál, a BCA a Sportage irányításába is
beavatkozva kerüli el a balesetet. A BCA rendszere párhuzamos parkolásokkor szintén aktív,
azaz ilyen esetekben is figyelmeztet a holttérből érkező járművekre. A Holttérfigyelő
kamerarendszer (BVM) sávváltáskor képet közvetít az autó megfelelő oldali holtteréről
közvetlenül a műszerfalra, a vezető látóterébe.

A Távirányítással kiegészített parkolósegéd (RSPA) a szűk helyekre való beállásoknál, és a
parkolóhely elhagyásakor is segítséget nyújt: így a vezető az autóból kiszállva, távirányítással
vezérelheti parkolását. A parkolási manővereket a Tolatókamera (RVM) és a Körbelátó
kamerarendszer (SVM) is támogatja, valósidejű képet közvetítve a műszerfalra az autó
környezetéről.