Júliustól gyakrabban jár a 100E jelzésű reptéri busz

    Júliustól sűrűbben közlekednek a buszok a 100E Repülőtéri Expressz vonalán – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.

    Mint írták, a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc repülőtér között közlekedő járat közlekedését a nyári turisztikai forgalom erősödéséhez és a nagy számú külföldi turistát vonzó budapesti rendezvényekhez igazítják, ezért szombattól a hét minden napján az eddigi 15 helyett 10 percenként indulnak majd a buszok hajnalban a belvárosból a reptér felé, így az utasok a kora reggel induló repülőjáratokat is kényelmesebben elérhetik.


    A tájékoztatás szerint a repülőtér legforgalmasabb napjain, hétfőn és pénteken a legsűrűbb napközbeni időszakban az eddigi 7-8 helyett 6-7 percenként indulnak a buszok. Keddtől csütörtökig az eddigi 10 perc helyett 7-8 percenként indulnak a buszok a végállomásokról, szombat délelőtt 8-9 perc helyett 7-8, délután 10 helyett 8-9 percenként közlekedik a járat – ismertették.


    Mivel az elmúlt időszakban számos fejlesztés valósult meg a járat kapcsán, új, MAN típusú autóbuszok álltak forgalomba, valamint a Budapest Pay&Go bevezetésének köszönhetően az utasok már közvetlenül a fizikai vagy virtuális bankkártyájukat is használhatják jegyként a 100E Repülőtéri Expresszen, így ezeken a napokon is kényelmesebben lehet a utazni járatokon – közölték.


    A reptéri busz menetrendje a BKK oldalán, valamint a BudapestGO alkalmazásban is elérhető, a járatra érvényes jegyet pedig a BKK jegyautomatáiból, az ügyfélpontokon, valamint az applikáció használatával is meg lehet váltani.


    Mint írták, a BKK célja, hogy a Budapestről elutazók, valamint az ide látogatók minél jobb szolgáltatási szintet képviselő járattal juthassanak el a belvárosból a reptérre, vagy fordítva. Ennek megfelelően a közlekedésszervező olyan menetrendet alakított ki, mellyel az időben érkező utas mindig talál ülőhelyet az autóbuszon.


    A BKK munkatársai folyamatosan figyelik a 100E busz forgalmát, így a közlekedésszervező – az ügyfelek igényeinek megfelelően – gyorsan tud a változásokhoz igazodni – olvasható a tájékoztatásban.