Júniusban kissé bővült a használtautó-import

    Júniusban 9422 import használt személyautó került forgalomba Magyarországon, ami az előző hónaphoz képest 2 százalékos növekedést jelent, ugyanakkor a tavaly júniusi mennyiségtől 12 százalékkal marad el – közölte a JóAutók.hu a DataHouse előzetes adataira hivatkozva hétfőn az MTI-nek eljuttatott közleményében.

    Az import jelentősebb kiugrására a második fél évben sincs sok esély az elemzés szerint, ugyanakkor kedvező irányú folyamatok hatására lassú visszatérés kezdődhet a korábbi szintekhez. Az infláció előrejelzett visszaesése nyomán ismét pozitív reálbérekkel és kedvezőbb kamatszintekkel számolhatunk, ami elősegítheti, hogy a használtimport újra tartósabban is a havi 10 ezer feletti tartományba térjen vissza – közölték.


    A használtautó-import mennyisége az első fél évben 53 524 volt, ami 22 százalékkal marad el az előző év azonos időszakában regisztrált 68 969-es értéktől. Ugyanebben az időszakban a hazai autópark másik utánpótlási forrásának számító újautó-eladások száma 57 559 volt, ami alig néhány tized százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi 57 408-as mennyiséget.


    A 2023 első felében behozott használt személyautók több mint harminc százalékát három márka: a Volkswagen (12,6 százalék), az Opel (9,1 százalék) és a Ford (9 százalék) gyártmányai tették ki. A fenti márkákat az Audi, a Mercedes és a BMW követte a listán. A Toyota a tavalyi 4. helyéről mostanra a 7. helyre csúszott vissza a közlemény szerint.