Karbantartás miatt a mostani és a következő hétvégén lezárják a Déli pályaudvart

    Két áprilisi hétvégén, 6-án és 7-én, valamint 13-án és 14-én a Déli pályaudvaron komplex karbantartást végeznek, ezért akkor az állomás nem indít és nem fogad vonatokat, ugyanakkor a pénztárcsarnok a lezárás ideje alatt is megközelíthető marad – közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján.

    Mint írták, a változás érint néhány péntek esti és hétfő hajnali vonatot is. Az említett időszakban a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld állomás között egész nap pótlóbuszok közlekednek, hajnaltól késő estig félóránként indulnak.


    A megváltozott menetrendek már elérhetők a MÁV honlapján, valamint a menetrendi keresőkben és a MÁV applikációban is.


    A Mávinform közölte, a Déli pályaudvar vágányain és a szerelvények tárolására, előkészítésére használt vágányhálózaton, valamint azok környezetében karbantartási munkálatokat végeznek majd.


    A helyszínen vasúti munkagépekkel és benzinmotoros kisgépekkel fognak dolgozni, ezért a hétvégén a nappali és az éjszakai órákban is a megszokottnál erősebb zajhatásra kell készülniük a környéken lakóknak a Márvány utca – Győri út – Avar utca – Hegyalja út – Mészáros utca – Győző utca által határolt területen – hívták fel a figyelmet.


    A teljes lezárás ideje alatt síncseréket, váltóalkatrészek cseréjét, az ágyazatban 280 tonnányi zúzottkő pótlását, valamint a felsővezeték és a biztosítóberendezés karbantartását végzik el, egy 200 méteres szakaszon új betonaljakat építenek be.


    Mint írták, nagygépes vágányszabályozás is lesz a Déli pályaudvar több váltóján és vágányszakaszán, valamint a nyílt vonalon a Budapest-Kelenföld felé vezető bal vágányon. Az alagút Kelenföld felőli kijáratánál a támfal és a kapuzat karbantartása, valamint a személypályaudvaron két peron aszfaltozása és a peronszegély cseréje is megvalósulhat.


    Továbbá a vasúti pálya közvetlen közelében lévő zöldterületeket a növényi hulladéktól tisztítják meg. Az állomás teljes területén javítják és korszerűsítik a térvilágítást – olvasható.


    A vasúttársaság a környéken élők és az utasok megértését, türelmét kéri.


    A Déli pályaudvar utasforgalmi területei közül a pénztárcsarnok a lezárás ideje alatt is megközelíthető marad, így a várótermet használhatják az utasok, a nemzetközi pénztár és az ügyfélszolgálat is működni fog, a jegykiadó automaták is folyamatosan üzemelnek.