Két aranyérmet szerzett a győri SZEnergy Team a Shell Eco-marathonon

    Tavalyi világcsúcsát is megdöntve két aranyérmet szerzett a Széchenyi István Egyetem (SZE) SZEnergy Team nevű csapata a franciaországi Nogaróban május 19. és 25. között megrendezett Shell Eco-marathonon – közölte a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.

    A tájékoztatás szerint Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén egyedüli magyar résztvevőként indult a csapat, amely önvezető és városi kisautó kategóriában győzött.


    Utóbbiban tavalyi világcsúcsát is megdöntötte a csapat kilowattóránként 291 kilométeres teljesítménnyel, ami azt jelenti, hogy a csapat a számítások szerint elektromos járművükkel kétórányi vasalóhasználatnak megfelelő energia felhasználásával jutottak volna 291 kilométerig.


    Tavaly a hollandiai Assenben megrendezett viadalon a világcsúcsot a kilowattóránkénti 284 kilométeres energiamérleggel érték el.


    Az idei versenyen a győri csapat mögött végzett a Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem, a torinói, a milánói, a müncheni, a toulouse-i és az athéni műszaki egyetem, illetve az Amszterdami Alkalmazott Tudományok Egyeteme.


    A közlemény idézi Mesics Mátyást, a SZEnergy Team autonóm részlegének tagját, aki elmondta, hogy az autonóm kategóriában három feladatot kellett teljesíteni: először egy 1,2 kilométer hosszú versenypályaszakaszon ment végig a jármű, majd egy bójákkal kialakított szektorban navigált az akadályok között, végül pedig leparkolt két autó mellé az egyetlen szabad helyre. Mindezt önvezető módban, emberi beavatkozás nélkül.


    Kőrös Péter, az SZE Járműipari Kutatóközpont Autonóm Rendszerek Központjának operatív vezetője kifejtette, hogy az előző évi tapasztalatok alapján a hallgatók és doktoranduszok új, saját algoritmusokat fejlesztettek a környezetérzékelés területén. A kameraképet és a lézeralapú távérzékelés adatokat felhasználva határozták meg a vezethető útfelületet és az akadályokat.


    Mivel a járműnek két számban is rajthoz kellett állnia, fontos volt, hogy rövid időn belül átépíthető legyen – mondta, hozzátéve, hogy “a csapat autonóm részleges tagjai éjt nappallá téve végezték el az utolsó simításokat a programokon”, így az éles versenynapon már az első próbálkozások alkalmával teljesítették az első két feladatot.


    Pusztai Zoltán, az SZE doktoranduszhallgatója, a csapat mentora azt emelte ki, hogy nem számítottak új világcsúcsra, mert a nogarói versenypályán az asseninél nagyobbak a szintkülönbségek, így nehezebb alacsony fogyasztást produkálni.


    Az előző évi teljesítmény javításában szerepet játszott, hogy bár autó a tavalyi alapra épült, de a versenyszabályoknak való megfelelés miatti változtatásokon túl sikerült további fejlesztéseket is megvalósítani. Mindezeken túl a saját fejlesztésű telemetriájuknak köszönhetően verseny közben tudták monitorozni a járművet és a pilótát.


    Filep Bálint, az egyetem elnöke gratulációját fejezte ki a közleményben, majd hozzátette, hogy ismét bebizonyosodott, az felsőoktatási intézmény gyakorlatorientált képzései és tehetséggondozási rendszere nemzetközi szinten is kiemelkedő.


    A sikerhez hozzájárult az is, hogy az egyetemet fenntartó alapítvány tulajdonába került a ZalaZONE, amely hallgatói csapataiknak is segíti élvonalbeli pozíciójuk megőrzésében – fűzte hozzá.


    Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a SZEnergy Team sikere a kormány által elfogadott Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Stratégia szempontjából is jelentős értékű.


    “Célkitűzésünk, hogy minél hatékonyabban tudjuk pozícionálni és megerősíteni Magyarország szerepét az átalakuló mobilitás korszakában, egyúttal Európa élvonalába lépjünk előre az elektromos autóversenyzéssel kapcsolatos és egyéb elektromobilitási fejlesztések terén” – mondta.