Kezdődik a gyorsasági Kamion Eb idény – cél a címvédés

A hétvégén megkezdődik az idény a 2022-es kamion Európa-bajnoki sorozatban. Május 20-21-én az olaszországi Misanóba látogat a mezőny. Az idén 50 éves versenypályán épp 30 éve, 1992-ben rendeztek először kamionversenyt. Hatalmas az érkelődés a mostani hétvége iránt, és fokozottan készül a versenyre a Révész Racing is. Kiss Norbert immár háromszoros Európa-bajnokként és címvédőként vág neki az idei idénynek. Tavaly a lehetséges 12 pole pozícióból 10-et szerzett meg, és egy kivétellel amikor az élről rajtolt, mindig győzött. A téli szünetet igyekezett kihasználni a csapat, hogy tovább fejlesszék a versenygépet. 

– Köszönöm a csapatnak, mert nagyon jó munkát végeztek a télen és tovább csiszoltuk a gyémántunkat. A alapkoncepció maradt, de szinte minden apró részletén javítottunk, finomhangoltunk a versenykamionnak és az eredménnyel a teszt után nagyon elégedett vagyok, szóval azt gondolom optimisták lehetünk a szezon kezdet előtt. Persze nem lehet megmondani az ellenfelek mivel készülnek, de ezzel mi nem is foglalkozunk, csak magunkkal, hogy minden nap jobbak legyünk mint előtte nap voltunk és akkor minden rendben lesz. A cél idén is az egyéni és a csapatbajnoki cím, nem is lehet más. – mondta Kiss Norbert, a Révész Racing háromszoros Európa-bajnok autóversenyzője.

– A tesztelések jól sikerültek, és optimistán várjuk a rajtot. Norbi elégedetten szállt ki mind az esős, mind a száraz pályás tesztnap végén, a gyorsaságunk megvolt, remélhetőleg megbízható is lesz a kamion. Nagyon várjuk az első versenyhétvégét – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.

Riválisok bőven lesznek idén is. Sascha Lenz három győzelemmel zárta az előző évet, és összetettben a második helyen végzett. Sokat fejlesztettek ők is a versenykamionon, így várhatóan ő lehet a magyar pilóta legnagyobb riválisa idén is. Adam Lacko a 2007-es év után ismét bajnok szeretne lenni, de Jochen Hahn is dobogóért száll harcba. Az olaszországi versenyhétvégén szombaton és vasárnap is 2-2 futamot rendeznek. 
 

2022 GOODYEAR FIA KAMION EURÓPA-BAJNOJKSÁG TELJES SZEZONOS NEVEZŐK

RAJTSZÁM CSAPATVERSENYZŐ   NEMZETISÉG  
1Révész RacingKiss Norbertmagyar
2SL Trucksport 30Sascha Lenznémet
4Team Hahn RacingJochen Hahnnémet
11Don’t Touch RacingAndré Kursimnémet
14Reboconorte Racing
Truck Team
José Rodriguesportugál
17Apollo Tyres Tor
Truck Racing
Shane Breretonbrit
20Buggyra ZM RacingTéo Calvetfrancia
23T Sport BernauAntonio Albacetespanyol
24Tankpool24 RacingSteffen Faasnémet
25Hecker RacingClemens Heckernémet
33Anderson RacingJamie Andersonbrit
44Team SchwabentruckSteffi Halmnémet
55Buggyra ZM RacingAdam Lackocseh
66Lion Truck RacingAnthony Janiecfrancia
77Reinert RacingRené Reinertnémet
https://www.begurulva.hu/2022/05/a-jovorol-is-beszelgettunk-bessenyey-zolival/