Kia XCeed külső


Sportos menettulajdonságok, modern és praktikus crossover formában


Stílusos, kifejező és modern megjelenésével az új Kia XCeed elődje formáira épít. A formaterv a márka frankfurti tervezőközpontjában született, a Kia Europe formatervezésért felelős alelnöke, Gregory Guillaume irányítása alatt.


Guillaume elmondta: “Az XCeed a Ceed családjának legnépszerűbb tagja, már csak emiatt is kiemelten fontos volt, hogy formáit és megjelenését a tejes modellsorozat fejlődési irányának megfelelően fejlesszük tovább. A formai változások kiemelik a modell sportos, városi, kalandkereső jellemzőit és karakterét.”


Az új XCeed LED-es fényszórói is újak, és hűtőmaszkja, valamint első lökhárítója szintén megváltozott. Azzal, hogy az első ködfényeket a fényszórók házába integrálták a tervezőknek lehetősége nyílt nagyméretű és nagy áteresztő képességű légbeömlők kialakítására. Ezek, az áramlatokat az első kerekek körül elterelve hatásosan csökkentik a légellenállást és vele a fogyasztást is.


Az új XCeed egyedi, kifejezetten crossover stílusú 18 colos könnyűfém keréktárcsákon gurul, hátsó lökhárítójának diffúzora és fényes fekete betétje is új. Oldalról az autó méreteihez képest hosszú motorháztető vonala lendületesen fordul át a szélvédő élébe, ez a formai megoldás dinamizmust ad az oldalnézetnek. Bár az új XCeed tengelytávja (2650 mm) azonos a modellcsalád többi tagjáéval, első és hátsó túlnyúlása elől 25, hátul pedig 60 mm-rel hosszabb az ötajtósénál (így elöl összesen 905, hátul pedig 840 mm-es), a karosszéria külső elemei közül csak az első ajtók érkeztek változtatás nélkül az ötajtósról.


A csomagtérajtóig vezető lejtős tetővonal kupés megjelenéssel ruházza fel a karosszériát, a választható kerékméret 16 vagy 18 col, a gumik pedig 205/60 R16 vagy 235/45 R18 méretűek.


A hátsó lámpák rajzolata és világítási képe keskeny, vonalaik az autó vállvonalába nyúlnak.


A csomagtérajtó és a hátsó lökhárító keresztirányú élei vizuálisan is szélesítik az XCeed sportos kiállását.


Az XCeed emelt, – 16 colos kerekekkel is 172 mm-es – hasmagassága, és határozott karosszériavonalai vonzóak, és a teljes Ceed sorozat vásárlóira is hatnak. A szabad magasság 18 colos keréktárcsákkal 184 mm-re nő; utóbbi 44 mm-rel több az ötajtós modell alapértékénél. A kerékjárati ívek, a karosszéria oldalának műanyagburkolata, valamint a selyemfényű, krómhatású tetőlécek erőteljes megjelenést kölcsönöznek az autónak.


GT vonások


A GT-line felszereltség bevezetése minden korábbinál sportosabb jellemvonásokkal ruházza fel az XCeedet: megjelenése és vezetési élménye is új szintre lép. Kifejezetten azokhoz a vásárlókhoz szól, akik az értelem és az érzelmek egyensúlyát keresik, hiszen egyszerre tágas, praktikus és biztonságos, ugyanakkor látványos és különleges menettulajdonságokkal is bír.


A GT-line felszereltség az utóbbi években a Kia több modelljének kínálatában is megjelent, hatásosan sugározva a márka génjeiben rejlő sportosságot és dinamizmust. Ennek a folyamatnak izgalmas és új állomása az XCeed GT-line modellek bevezetése.


Az XCeed GT-line számos sportos részletében különbözik az alapmodelltől. Az új hűtőmaszk körül friss a szögletes vonalú “tigrisorr”, és a sportos alsó légbeömlő, valamint az első lökhárító széleinek vonalvezetése is eltérő. A légellenállást hatásosan csökkentő légbeömlő nyílások sötétkróm színűek, hátul, a feltűnő új vonalú, hatszögletű LED-es szerkezetű világítótestek és a sportos fényezett diffúzor teszi teljessé a képet, külső megjelenésében is hatásosan kiemelve az XCeed GT-line vonalait a forgalom többi résztevője közül.


Az új XCeed finom kidolgozású 18 colos könnyűfém keréktárcsái, a fényezett küszöbök valamint a fényes fekete tetősínek és tükörházak kiválóan fokozzák a megjelenés keltette hatást.


Az új Kia XCeed 12 féle fényezéssel választható, köztük három új és feltűnő árnyalattal (Lemon Splash, Celadon Spirit zöld és Yuca acélszürke).

Folyt. köv.!

https://www.begurulva.hu/visszaszamolunk/