Kína bírálta az elektromos autóira kivetendő uniós vámtervet

  

A kínai kereskedelmi minisztérium, valamint a külügyminisztérium kifogásolta és élesen bírálta az Európai Uniónak a kínai elektromos autógyártókra vonatkozó büntetővám-tervezetét, egyben ellenintézkedéseket ígért.

    „Peking fokozott figyelemmel fogja kísérni az európai fél további eljárását, és határozottan megtesz minden szükséges intézkedést a kínai vállalatok jogainak és érdekeinek védelmében” – jelentette be szerdán a kereskedelmi minisztérium szóvivője, hozzátéve, hogy Kína nagyon elégedetlen az Európai Unió magatartásával.


    Az Európai Bizottság szerdán hozta nyilvánosságra a Kínából importált, teljesen elektromos autókra vonatkozó intézkedés-tervezetet, amely jelentős büntetővámokat vetne ki a Kínában gyártott elektromos járművekre, gyártónként eltérő mértékben.


    A kínai kereskedelmi minisztérium szerint a közzétett tervezetben szereplő álláspontnak nincs semmilyen ténybeli vagy jogi alapja. Szerintük a bizottság protekcionista magatartást tanúsít, amely feszültséget okoz, és megzavarja a járműipar globális ellátási láncát.


    Lin Csien, a kínai külügyi tárca szóvivője szerdán úgy nyilatkozott, hogy az Európai Uniónak a kínai elektromos járművekre vonatkozó szubvencióellenes vizsgálata „tipikus protekcionizmus”. Szerinte a kivetett vámok nemcsak a piacgazdasági elveket és a nemzetközi kereskedelmi szabályokat, hanem Európa saját érdekeit is sértik.


    „Sürgetjük az Európai Uniót, hogy tegyen a szabad kereskedelem támogatásért, és a protekcionizmus elleni elkötelezettségének megfelelően  működjön együtt velünk a két fél közötti átfogó gazdasági és kereskedelmi együttműködések fenntartása érdekében” – mondta Lin. Leszögezte, hogy a protekcionizmusnak nincs jövője, és a nyílt együttműködés a helyes út.


    „Kína minden szükséges intézkedést meg fog tenni, hogy határozottan megvédje törvényes jogait és érdekeit” – jelentette ki.


    Az uniós vámok tervét Kínán kívül többen is bírálták: szerdán több német autógyártó kifogásolta a tervet. Nyilatkozataikban egyebek közt jelezték, hogy „a protekcionizmus veszéllyel jár”, és „egy ilyen döntés negatív hatásai felülmúlnák a lehetséges előnyöket”.


    Nagy Márton magyar nemzetgazdasági miniszter szerdán közleményben tájékoztatott arról, hogy a magyar kormány nem ért egyet a büntetővámokkal. Hangsúlyozta, hogy a protekcionizmus nem megoldás, helyette együttműködésre és szabad piaci versenyre van szükség.