Komoly nehézségekkel küzd a BMW a gyártás során

IDÉN EDDIG 30 EZER DARABBAL ESETT VISSZA A BAJOR GYÁRTÓ TERMELÉSE.

A globális chiphiány közel sem érintette olyan súlyosan a BMW-t, mint például a General Motorst, a Fordot vagy a Stellantist. Mindhárom detroiti autógyártó kénytelen volt visszafogni a termelését, és nagyon körültekintően kiválasztani, hogy mely járműveket készítse el és melyeket ne. Most azonban a BMW-n a sor.

A Reuters értesülései szerint a müncheni gyártó szinte valamennyi németországi létesítményt érinti e döntő fontosságú chipek hiánya. A kialakult helyzet nyugtalanító, ugyanis így nagyságrendileg 10 ezer, már gyártósoron lévő új járművet nem tudnak befejezni.

A BMW termelése a chipproblémák következtében csupán ebben az évben 30 ezer darabbal esett vissza. Elemzők szerint a chipválság idén szinte biztosan nem fog véget érni, a helyzet enyhülését a jövő év elejére valószínűsítik.

A dél-karolinai Spartanburgban található BMW-gyár a bajorok egyik legfontosabb üzeme. Itt készülnek a cég legnépszerűbb modelljei, mint az X3-as, X4-es, X5-ös, X6-os és X7-es SUV-k. A BMW vezetői szerint Spartanburg továbbra is a megszokott menetrend szerint folytatja a termelést, ugyanis úgy kalkulálnak, hogy az üzem teljes chipkészlete várhatóan legalább az év végéig kitart majd.

Így mostanra lényegében egyetlen nagy gyártó maradt, amelyet nem érintett hátrányosan a chiphiány: a Toyota. Ez pedig egy igen tragikus történelmi okra vezethető vissza.

A 2011-es szökőár következtében a japánok hetekre kénytelenek voltak leállítani az autógyártást. Azóta a Toyota komoly készleteket halmozott fel a legfontosabb alkatrészekből, ami most kifizetődik számukra.

Forrás:

CarBuzz & mahzrt.hu