Közösen fejleszt elektromos sportautót az Alpine és a Lotus

A Lotus valósággal sokkolta az autóipart, amikor 2019-ben bemutatta az Eviját, ezt a hétköznapinak távolról sem nevezhető elektromos hipersportkocsit, amely közel 2000 lóerős teljesítmény leadására képes. A modell komoly elrugaszkodást jelent a brit gyártó eddigi, megfizethető árú sportautóihoz képest. Mivel a gyártást 130 példányban limitálták, így mintegy 2,1 millió dollárt (aktuális árfolyamon számolva 628,6 millió forintot) kell fizetnie annak, aki szeretne egyet hazavinni a brutális teljesítményű hiperautóból.

Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen a Lotus több mint tíz év elteltével egy vadonatúj sportautó elkészítésén dolgozik. Ez lesz a gyártó történetének utolsó belső égésű motorral szerelt modellje, ezzel lezárva egy igen hosszú, 73 éve íródó fejezetet a cég történetében.

Felkészülve az elektromos meghajtás fémjelezte jövőre, a Lotus hivatalosan is bejelentette, a Renault-hoz tartozó Alpine márkával együttműködve fog elkészíteni egy teljesen új elektromos sportautót. A tervezett modellt a két autógyártó közösen fogja megtervezni, fejleszteni és megépíteni.

Az egyik legnagyobb kihívást a nehéz akkucsomagok jelentette súlytöbblet ellensúlyozása jelenti a gyártók számára egy-egy új elektromos autó elkészítése során. Éppen ezért tűnik tökéletes kombinációnak a Lotus és az Alpine partneri kapcsolata.

A Lotushoz hasonlóan az Alpine is a kiváló kezelhetőségű, könnyű sportkocsikra specializálódott, ráadásul kiváló eredményeket értek el a világ versenypályáin. A retró ihletésű Alpine A110 a jelentős mennyiségben felhasznált alumíniumnak köszönhetően mindössze 1114 kilogrammot nyom. Ennek révén a jelenleg kapható egyik legkönnyebb sportautónak számít. A két vállalat együttes tapasztalatából pedig megszülethet minden idők legkezesebb villanyos sportkocsija.

A mai bejelentés az első lépés azon az úton, amely reményeink szerint egy rendkívül gyümölcsöző együttműködés lesz ikonikus márkáink között. Büszkék vagyunk arra, hogy együtt dolgozhatunk a Renault-csoporttal ebben az együttműködésben – megosztva a Lotus technológiai szaktudását és képességeit, és kihasználva a sikeres együttműködések terén szerzett jelentős tapasztalatinkat” – nyilatkozta Phil Popham, a Lotus Cars vezérigazgatója.

Mindkét cég olyan könnyűsúlyú sportautókat készít, amelyek a közutakon, és a versenypályákon is egyaránt lenyűgöző teljesítményt nyújtanak. Ez az együttműködés egy természetes folyamat eredménye, és az, hogy közösen fejleszthetünk egy elektromos sportkocsit az egyaránt izgalmas vállalataink, rajongóink és ügyfeleink számára szerte a világban” – tette hozzá Popham.

A Lotusszal közösen fejlesztett villanyos sportkocsi elkészítése mellett az Alpine egy vadonatúj elektromos hot hatch, valamint egy közepes méretű SUV elkészítésének tervét is nyilvánosságra hozta. Vagyis úgy tűnik, a Renault-csoport komolyan gondolja azon tervét, hogy a céget egy tisztán elektromos, prémiumautókat gyártó márkává alakítja át.

Forrás:

CarBuzz & https://www.mahzrt.hu/