• Egyéb

Látni és látszani 2017 – egymásért

A BÖLCS DÖNTÉS!

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság és az X-MEDITOR Kft. közös közlekedés-biztonsági kampánya 2012 óta hívja fel a figyelmet egy társadalmilag fontos témára és az egyén szerepére a baleset-megelőzésben. Idén megújult formában, a társadalmi felelősségvállalás szerepét központba helyezve hirdették meg a két hónapon át tartó Látni és látszani 2017 – egymásért” országos akciót. A megújított akció „kampányarca” is megváltozott: mostantól egy bagoly hirdeti, hogy a kampányban való részvétel egy BÖLCS DÖNTÉS!

Évek óta téma az Európai Unióban, hogy töredékére kell csökkenteni a közlekedési balesetben elhunytak számát. Magyarországon 2015 óta kis mértékben emelkedett a sérüléssel járó közúti balesetek száma, az azonban jó hír, hogy a halálos és súlyos balesetek száma kis mértékben mérséklődött.

A szervezők és az akcióban részt vevők a társadalmi felelősségvállalás szem előtt tartásával, a szakmai és a társadalmi összefogás erejében bízva hirdették meg idén is a Látni és látszani országos baleset-megelőző kampányt. Ennek keretében 2017. október 16. és december 8. között az akcióhoz csatlakozott szervizekben a személy- és haszongépjárművek, a motorkerékpárok és a kerékpárok vezetői ellenőriztethetik járművük láthatóságért felelős alkatrészeit és a szélvédőt – a regisztrált optikai szaküzletek pedig díjmentes látásellenőrzéssel és hasznos tanácsokkal várják a járművezetőket.

Az akció fókuszpontjai:

MEGELŐZÉS – Cél az alapvető közlekedésbiztonsági és baleset-megelőzési normák követésének fejlesztése.

FELKÉSZÜLÉS – A kampány a regisztrált partnerek segítségével lehetőséget biztosít az autósok számára, hogy felkészüljenek a közlekedésbiztonság szempontjából fokozottan veszélyes, őszi/téli időszakra.

FELELŐSSÉG – Törődj az egészségeddel! Törődj az autóddal! Törődj másokkal!

TUDATOSSÁG – A kampány célja a társadalmi csoportok közlekedésbiztonság területén tanúsított attitűdjének megváltoztatása, hogy széles tömegek számára világossá váljon a baleset-megelőzés területén a közlekedés szereplőire háruló felelősség: a járművezető fizikai állapota (látása) és a vezetett gépjármű műszaki állapota egyaránt elválaszthatatlan összetevője a biztonságos közlekedésnek.

Az akcióra való felhívás idén tehát fokozottan épít a társadalmi felelősségvállalásra, a közlekedésbiztonság ugyanis társadalmi ügy, egyben társadalmi felelősség. Csak akkor lehet eredményes, ha fontosságát, kockázati tényezőit a közlekedés minden résztvevője felismeri – és tesz is érte. A „Látni és látszani 2017 – egymásért” országos közlekedésbiztonsági akció legyen a közös ügyünk!

A Látni és látszani kampányhoz tartozó, folyamatosan frissülő információk a www.latnieslatszani.hu honlap mellett az esemény hivatalos Facebook-oldalán, a www.facebook.com/latnieslatszani címen is megtalálhatóak.