Lezárásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén

     Számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani csütörtökön 17 órától a fővárosi Puskás Aréna környékén a Magyarország-Észtország válogatott labdarúgó-mérkőzés miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

    Azt írták, hogy az aréna környékén korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért azt kérték, hogy a Puskás Arénát a szurkolók közösségi közlekedéssel közelítsék meg.


    Ennek érdekében a 19.30-kor kezdődő mérkőzés előtt és azt követően a megszokottnál sűrűbben indul a 2-es és a 4-es metró, valamint az 1-es villamos.


    A stadionba a Dózsa György út és a Stefánia út felől lehet belépni. Az aréna gyalog nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem a Keleti pályaudvartól, a Verseny utcán át is megközelíthető.


    Várhatóan 17 órától lezárják a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között, az Ifjúság útját, a Verseny utcát, valamint az Istvánmezei utat.


    17 órától a Thököly úton közlekedő buszok mindegyike megáll a Reiner Frigyes park és a Thököly út/Stefánia út megállóhelyen.


    A 30-as autóbusz mindkét irányban a Thököly úton közlekedik, nem érinti a Verseny utcai megállót. A 75-ös trolibusz a Puskás Ferenc Stadion helyett a Keleti pályaudvarig közlekedik, a 79-es vonalán, a 77-es trolibusz pedig a Stefánia út helyett a Hungária körúton jár majd.