Lezárultak a nagykörúti Agórák

A lakossági észrevételek figyelembevételével folytatódik a tervezés
Az Agóra fórumsorozat zárásaként a IX. kerület lakói és további érdeklődők ültek össze a BKK szakértői csapatával, hogy a Ferenc körút megújulása is ideális legyen a legtöbb budapesti számára.
A közúti közlekedés oldaláról nézve a Ferenc körút hálózati szerepe eltér a nagykörúti projektben érintett többi szakasztól. Ennek az az oka, hogy az útvonal a belvárosban közlekedők kiszolgálása mellett kiemelt jelentőséggel bír az Üllői út és a Petőfi hídon át Dél-Buda között haladó forgalom elvezetésében is. Emiatt itt még kiemeltebb szempont, hogy megfelelő összhang legyen a helyiek érdekei és az átmenőforgalom igényei között. Ennek elérését szolgálta a BKK által szervezett legutóbbi lakossági találkozó, amelyet ezúttal Ferencvárosban tartottak.
Az előző három lakossági egyeztetéshez hasonlóan az Agóra fórumsorozat utolsó állomásán, a IX. kerületben is hangsúlyosan jelentek meg a helyi lakosságot kiemelkedően érintő témák. Szóba került például
- a zöldfelületek növelésének lehetősége,
- a közterületek minőségének és tisztaságának javítása,
- a köztéri padok számának növelése, valamint
- egy olyan egységesebb utcakép megteremtése, ami egyben reflektál Ferencváros helyi jellegzetességeire is.
Emellett több kérdés és észrevétel érkezett a kerékpározás feltételeinek javításával, valamint a parkolási lehetőségekkel kapcsolatban is. Olyan részletek is napirendre kerültek, amelyek nem a BKK hatáskörébe tartoznak, ezért önkormányzati döntéseket igényelnek. Ilyen a vendéglátóhelyek funkcióinak átgondolása, illetve a közvécék, a kutyavécék és a fedett biciklitárolók telepítésének lehetőségei is. Ahogy az Agóra fórumon kiderült, utóbbiak a kerületi önkormányzat megvalósítási listáján is előkelő helyen szerepelnek.
A fórum során lakossági kérdésre válaszolva az is elhangzott, hogy már a Nagykörút átépítése előtt is várható pozitív változás a Ferenc körút mentén élők és közlekedők számára: az Üllői út és a Tűzoltó utca közötti szakaszon a Petőfi híd irányában hamarosan több fát ültetnek, a Főkert már létező terveinek köszönhetően. Ezek alapján a BKK hat vagy nyolc fa telepítésével kalkulál az adott szakaszon, ami érezhető különbséget jelent majd a nyári hőhullámok idején.
A BKK ezúttal is nagyon köszöni mindenkinek, aki részt vett a Nagykörút jövőjéről szóló négy Agóra fórumon. Budapest, a BKK és az érintett kerületek közös munkája élhetőbb fővárost épít.
Budapesti Közlekedési Központ