• Egyéb

Lopott autóalkatrészek vásárlása miatt emeltek vádat egy férfi ellen Győrben

Mintegy kétszázmillió forint értékű lopott autóalkatrész vásárlása miatt emelt vádat a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy harminchárom éves férfi ellen – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei főügyész csütörtökön az MTI-t.

Takács Péter közleménye szerint a férfit harmincöt bűncselekménnyel vádolják, egy rendbeli különösen nagy értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett orgazdasággal és harmincnégy rendbeli üzletszerűen elkövetett, egyedi azonosító jellel való visszaéléssel. 
   

 A vádirat szerint a férfi által megvásárolt, összesen 739 darab alkatrész mindegyike új volt, és az egyik legnagyobb német hátterű hazai autóipari cég tulajdona volt. 34 darab motorblokkot a vádlott úgy vásárolt meg, hogy nem volt rajtuk azonosító szám, mert azt korábban eltávolították.
   

 A megszerzett autóipari termékeket a férfi Győr-Moson-Sopron megyei és Veszprém megyei ingatlanokon tárolta.
   

 A vádlottal szemben 15 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.