Már 114 éve készített hibrid autót a Skoda elődje

A kerékpársportot hosszú évek óta kiemelt támogató Škoda azzal lepte meg a Tour de Hongrie szurkolóit május 12-én, hogy egy elektromos hajtású Enyaq iV modellt láthattak a mezőny élén. Ez persze főleg a kocsi mögött haladó bringásoknak jött jól, hiszen bármilyen tiszták is a modern belsőégésű motorok, nem versenyezhetnek a kipufogógázokat egyáltalán nem termelő villanymotorokkal.

Az Enyaq iV már tavaly is bizonyított a Tour de France és a Vuelta a Espana kerékpáros verseny hegyi szakaszain. A gyors, 125 kW-os töltésnek és az akár 510 kilométeres hatótávolságnak köszönhetően az Enyaq iV helyt áll még a kerékpárversenyek mostoha körülményei között is. Háromféle akkumulátorral kapható: 55, 62 és 82 kWh-s kapacitással. Ezekből ered a különböző változatoknak a jelölése is: 50, 60 és 80 – ez határozza meg a különböző Enyaq iV modellek erejét és hatótávolságát is.

skoda_l_k_hibrid_m.jpg

A Škoda és az elektromosság kapcsolata azonban nem újkeletű. Mladá Boleslavban a híres cseh villamosmérnök, Frantisek Krizík már 1908-ban létrehozott egy hibridautót a Laurin & Klement E típusú modell 35 lovas, 4562 köbcentis motorja és két egyenáramú elektromos motor felhasználásával. Fenti képünkön maga a feltaláló ül a kormány mögött.

skoda_elektro-teherauto.jpg

Az 1934 és 1941 közti években gazdaságos és környezetbarát elektromos haszongépjárművek következtek, maximális össztömegük kezdetben 1,5 tonna volt, mint a fenti fotón látható modellé, de később már három tonnásokat is épített a gyár. Az áruterítő elektromos kis-haszonjárművek leggyakoribb felhasználói között sörfőzdék is voltak.

dasblog.hu