Már másfél milliárd forinttal támogatta a kormány a nagycsaládosok autóvásárlását

Meghaladta a 14 ezret a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására benyújtott kérelmek száma, az eddig folyósított támogatások összege pedig már másfél milliárd forint – közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.


    Az államtitkár kifejtette, töretlen érdeklődést tapasztalnak a családvédelmi akcióterv iránt, amelynek különböző elemeit összesen mintegy 60 ezren vették igénybe. Ezek közül a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása az egyik legnépszerűbb intézkedés a babaváró támogatás mellett – tette hozzá.


    Novák Katalin hangsúlyozta, a folyósított támogatási összeg átlagosan 2,47 millió forintot tesz ki, vagyis jellemzően mindenki igénybe veszi a két és fél millió forintos állami segítséget. A támogatás kormányablakokon, valamint az államkincstárnál kérhető, amely teljesen papírmentes is lehet az elektronikus igényléssel – mondta.


    Az államtitkár emlékeztetett, a kormány július 1-jétől tette elérhetővé azt a támogatást, amelynek során a három, vagy több gyermeket nevelő családok igényelhetnek 2,5 millió forintos segítséget igényelhetnek a legalább hétüléses új autó vásárlásához, a gépkocsi árának maximum 50 százalékának erejéig.


    Kiemelte, a kormány 2022. december 31-ig garantálja a program működtetését, amelynek fedezetére az idei évre 5 milliárd forintot, a jövő évre pedig 10 milliárd forint, felülről nyitott fedezetet különített el. Ez azt jelenti, hogy a kormány a kérelmek alakulásától függően, ha kell, akár több pénzt fordít a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására – mondta Novák Katalin, aki egyúttal köszönetet mondott a programban részt vevő gépjármű-forgalmazóknak is.


    Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke elmondta, az idei évre 10 ezer igénylésre számítottak, tehát már a mostani adatok is meghaladták a korábbi várakozásaikat. Ez is azt mutatja, hogy egy jól célzott programról van szó, amely azoknak a nehéz helyzetben lévő nagycsaládosoknak nyújt segítséget, akik sokszor kénytelenek az átlagosnál kevésbé biztonságos és környezetkímélő gépkocsiban utazni – fejtette ki.


    A szövetség vezetője közölte, a támogatást leginkább a kevésbé tehetősek veszik igénybe, ezt mutatja, hogy a legnagyobb számban a 4,5-5,5 millió forintos ársávba tartozó autókból veszik a legtöbbet, amelyet a 7-7,5 millió forintos árkategóriájú autók követnek. A támogatás után érdeklődők mintegy ötven járműből választhatnak, a kedvezmények teljes értéke pedig sok esetben 5-6 millió forint is lehet – tette hozzá.


    Gablini Gábor szólt arról is, hogy szövetségük létrehozott egy családbarát márkakereskedés nevű programot, amelynek tagjai országszerte többletszolgáltatásokat és gyorsított ügyintézést biztosítanak a nagycsaládosoknak.