Már több mint nyolcvan éve sikeresek az Opel kompakt autói

Tizenegy generáció, mindegyik innovatív, gazdaságos és tágas
A legfiatalabb minden idők leghatékonyabb Astrája
Az Opel Kadett már 1936-ban önhordó karosszériával nyitott

Több mint 24 millió eladott Opel Kadett és Opel Astra imponáló szám, és komoly teljesítmény. Egymás után állítva az Opel máig gyártott kompakt autóit, simán túllépnék a mágikus százezer kilométeres hosszúságot, két és félszer körülérve az Egyenlítőt. Az Opel kompaktjai főképp a gazdaságilag nehéz időkben nyújtottak sokaknak egyéni mobilitást. De nemcsak azt: a legújabb modellgenerációkkal magasabb kategóriák technikáját tette sokaknak elérhetővé az Opel.

Az új Opel Astra az aerodinamika bajnokaként mutatkozik be a 2019-es Frankfurti Autószalonon, miközben minden idők leghatékonyabb Astrája. Családjának hagyományát folytatva egyszerre gazdaságos, komfortos és modern technikájú „mindenki autója”, mint anno az első, 1936-os Opel Kadett volt a kompakt osztályban.

1936-1940: Opel Kadett 1 – a népautó

Az első Opel Kadett műszakilag és árával is kisebb szenzáció volt. Több mint százezer ilyen négyüléses készült 1936-tól 1940-ig Rüsselsheimben – az akkori Európa egyik legkorszerűbb autógyárában. Forradalmi önhordó karosszériájával, Limousine vagy Cabrio-Limousine kivitelben, mindössze 2100 márkába került. Csaknem elérte a 100 km/órát, hamar belopta magát az emberek szívébe, és elnyerte a sajtó jóindulatát is: „A Kadett, ahogy az első próbautak meggyőztek minket, ezért az árért korántsem mindennapi jármű“, írta 1936 december 5.-én a Braunschweiger Tageszeitung. A szinkronrugózású, és hátul laprugós futómű az Opel Olympiától származott, az 1073 köbcentiből 23 lóerőt kihozó, oldaltszelepelt öntöttvas-motor pedig az Opel P 4-től. Épp az építőszekrény-elv tette lehetővé a kedvező árat.

1962-1965: Opel Kadett A – a gazdasági csoda autója

Nagy csomagtartó, bőséges férőhely négy személynek, új, pörgős motor és csekély üzemköltség volt Kadett a sikerreceptje. Csaknem 650 ezret gyártott az Opel 1962-től 1965-ig. A kétajtós, lépcsőshátú kocsi vonalvezetése tárgyilagos és modern, mély az övvonal, jól kilátni a nagy üvegfelületeken. Az egész oldalfalon végigfutó díszléc kiemeli a nyúlánk formát. Az első sárvédők a fényszóróhoz futnak ki, hátul „célzósarkok” zárták le a formát. Odabenn meglepte a tágasság az addigi kisautósokat, jó nagy a poggyásztartó is – és már kívülre került a tanksapka! „Opel Kadett, röviden: O.K.“, méltatta a reklámszöveg, nem hagyva ki egy oldalvágást a wolfsburgi fő konkurens felé sem: „Sosincs benzinszag a csomagtartóban“, közölte kacsintva. Modern, vízhűtéses frontmotorjával egyébként is konstrukciós előnyben volt a Kadett a Bogárral szemben: 40 lóerőt teljesített a 993 köbcentis négyhengeres, amely 1963 márciusától az új Kadett Caravant is hajtotta.

1965-1973: Opel Kadett B – „Az autó”

Aki A-t mond, mondjon B-t is – 1965-ben váltotta új sorozat az első Kadettet. Hosszabb lett négy méternél, egy egész számmal nagyobbnak tűnt. Divatos vonalait tengerentúli kocsik inspirálták: a laposan lejtő far az amerikai Fastback modellekre emlékeztetett, „Erőt és sebességet sugallva, már a motor beindítása előtt“, fogalmazott az Automobil Illustrierte 1966-ban. Ez megfelelt az Opel-reklámnak, amellyel útnak indította a kocsit: legyen egyszerűen „Az autó“! Hosszával együtt nőtt a teljesítmény is, a négyhengeres alapmotor furatának hárommilliméteres növelése 45 lóerőt hozott ki 1078 köbcentiből. Alternatívaként az 1.1 S motor volt kapható, 55 lóerővel. Nem is maradt el a siker, az 1965 szeptemberétől 1973 júliusáig előállított 2,6 millióval darabszám-milliomos lett a Kadett B, exportaránya 1966-ban elérte az ötven százalékot, 120 országban lehetett kapni.

1973-1979: Opel Kadett C – a sportgép

Tisztes családi autó, csinos második kocsi, praktikusan nagy ötödik ajtóval, vagy ugrós tömegsport-gép, harci festéssel: sokarcú típus a Kadett C. Összesen 1,7 millió készült belőle, letisztult karosszériával, kettős keresztlengőkaros első futóművel és hátsókerék- hajtással, 1973 és 1979 között. Designjellemzője az alacsony hűtőmaszk, a géptető márka-tipikus „vasalt éle” és a spoilernek kiképzett első kötény. Egy autó, „amely nemcsak örvendetesen jól megy, hanem hozzáértően konstruált és rendesen kidolgozott is, ráadásul könnyen karbantartható és javítható, gazdaságos fenntartású“, méltatták az auto motor und sport tesztelői a 73/20-as számban. Az 1975-ös IAA-n debütált a GT/E, 1,9 literes motorja Bosch L-Jetronic befecskendezéssel adott le 105 lóerőt, és 184 km/órával repítette a kereken 900 kilós saját tömegű autót.