Máris érkeznek az első teljesítménynövelő kitek az új Toyota GR Suprához

Az Akrapovič a sor elejére állt, és elsőként kínált sportkipufogót az új Toyota Suprához. Egy brit tuningműhely ennél sokkal tovább ment.

A Toyota Supra leginkább annak köszönheti hírnevét, hogy a negyedik generációs modell soros hathengeres motorja tökéletes alapot biztosított az akár ésszerűtlen mértékű teljesítménynövelésekhez is. Egyáltalán nem ritkák a 2000 lóerős vagy akár ennél is erősebb 2JZ blokkok, amelyek ráadásul a beavatkozást követően sem veszítik el hidegvérüket, azaz megbízhatóságukat. Ma még nem tudni, az ötödik kiadás is folytatja-e ezt a nagyszerű hagyományt, mindenesetre a kupé bevezetése után alig néhány hónappal máris megjelentek a piacon az első motortuning-csomagok.

Talán nem véletlen, hogy a szlovén Akrapovič lépett először, és készítette el a Supra kipufogórendszerének egyedi, típusra szabott átiratát. Első lépésben titán ötvözetből gyártott, központi hangtompítót és a „kipufogók piacán korábban soha nem látott, egyedi végcsöveket” kínálnak. Ez kiegészíthető a teljes kipufogórendszer cseréjével járó, nemesacél csomaggal, valamint egy hangtuninggal. Utóbbiakról jó tudni, hogy sok megoldáshoz hasonlóan nem teljesítik az uniós zaj- és károsanyag-kibocsátási előírásokat, ellenben csökkentik az autó tömegét, némileg finomítják a teljesítmény- és nyomatékkifejtést, és értelemszerűen ércesebb hangot kölcsönöznek a Supra soros hathengeres motorjának.

Az alábbi videón működés közben is megtekinthetjük a rendszert:

Ha nem érjük be a teljesítményoptimalizálással, a brit Litchfield tuningműhelyhez fordulhatunk. Az átalakítást ők is a kipufogó cseréjével kezdik – ehhez az Akrapovič és a brit Milltek cégekkel konzultáltak. A szívó- és kipufogórendszerek átdolgozásával mintegy 30 lóerővel növelték meg a motor teljesítményét; ennek további háromszorosát nyerték a motorvezérlés átprogramozásával. Beavatkozásuk nyomán a Toyota Supra A90 gyárilag 340 lóerős motorja 456 lóerőre erősödött.

Habár a Litchfield, amely a későbbiekben olajhűtőt, toronykitámasztást, valamint sportfutóművet is kínál majd az autóhoz, nem részletezte a módosított Supra menetteljesítményeit, joggal feltételezzük, hogy a 0-100 km/h-s gyorsulás eredetileg 4,3 másodperces szintideje a bűvös négy másodperc alá kerül, és ezzel egy új, exkluzív elit klub tagjává válik a modell.

Fotók: Akrapovič, pistonheads.com

Videó: Akrapovič