Másfél millió forinttal támogatja a Knorr-Bremse Budapest a Pesterzsébeti Mentőállomást

Immáron negyedik alkalommal támogatja a piacvezető fékrendszereket fejlesztő és gyártó Knorr-Bremse budapesti vasúti központja a főváros XX-XXIII. kerületének sürgősségi ellátásáért felelős Pesterzsébeti Mentőállomást a Local Care (Helyi támogatás) társadalmi felelősségvállalási programján keresztül.

A támogatás összegéből a szervezet a mindennapi feladatellátáshoz szükséges mentéstechnikai eszközöket vásárolt, amelyekkel a bajba jutottak megsegítése sokkal hatékonyabb lehet. Másrészt az állomáson dolgozók komfortfokozatának javítása érdekében ágyakat szereztek be, ezzel is hozzájárulva a pihenőidő jobb minőségű eltöltéséhez.

Az adomány átadásán Veres László, a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta: „Számunkra a helyi közösségek támogatása kiemelt fontosságú, amelyet jól példáz nemcsak a mentőállomásnak nyújtott segítség, hanem a Local Care – Helyi gondoskodás elnevezésű társadalmi felelősségvállalási programunk is. A mentőállomás dolgozói sokat tesznek a helyiek biztonsága érdekében, ezért kiemelt partnerségre törekszünk velük. Hiszünk ugyanis abban, hogy ezzel érdemben hozzá tudunk járulni a közösség életminőségének javulásához.”

Szappan Szilárd, a XXI. Kerület és Környéke Mentőalapítvány elnöke ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a pihenőidő minél hatékonyabb eltöltése kulcsfontosságú a mentők számára, ezért a munkakörülmények nagy mértékben javulhatnak. A mentéstechnikai eszközökre minden nap szükségünk van, ezért ezek pótlása elengedhetetlen az életmentés során. Mindkét adomány ezért nagyban segíti a munkánk elvégzését.

A közel kétezer főt foglalkoztató Knorr-Bremse Budapest először 2020-ban támogatta a mentőállomást, a mostani anyagi segítséggel együtt eddig már 6 millió forint adományt juttatott a vállalat a mentőállomásnak. Ebből mentéstechnikai eszközöket és az állomási dolgozók munkakörülményeinek javítását célzó berendezési tárgyakat vásároltak.

Az adományozás az Országos Egyesület A Mosolyért Közhasznú Egyesület támogatásával jött létre, a szervezetet az átadó eseményen Sós-Nagy Tamás képviselte. Ez az egyesület azon intézmények számára keres pénzügyi támogatókat, amelyek nem rendelkeznek elegendő belső forrásokkal, hogy elavult vagy elhasználódott eszközeiket és műszereiket felújítsák vagy újakkal egészítsék ki.



Figyu! Matchbox 70 years London bus keresi új gazdáját