Meghalt egy ember a Seregélyes és Sárosd között történt buszbalesetben

    Egy ember életét vesztette abban a balesetben, amely szerda hajnalban történt a Fejér vármegyei Seregélyest és Sárosdot összekötő út 38-as kilométerénél – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI megkeresésére.

    Győrfi Pál tájékoztatása szerint a férfi súlyos belső sérüléseket szenvedett és már nem lehetett rajta segíteni. A balesetben huszonnégyen sérültek meg, közülük egy ember állapota súlyos, ő fejsérülést és lábtörést szenvedett – tette hozzá a szóvivő.


    A balesethez 14 mentőegységet riasztottak, a sérülteket a székesfehérvári és a dunaújvárosi kórházba szállították – mondta Győrfi Pál, jelezve: a mentést a rossz látási viszonyok és a zuhogó eső is nehezítette.


    Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi közlése szerint az autóbusz oldalával az árokba csapódott; ötven utasa közül harmincan ki tudtak szállni a járműből, a többieket a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki.

https://mediabirodalom.hu/baleset-tortent-az-m1-esen-nagyszentjanosnal-lezartak-a-tatabanya-fele-vezeto-palyaszakaszt/