Megkezdődött a horgos-röszkei autópálya-határátkelőhely bővítése

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
    Megkezdődött hétfőn a Horgos-Röszke autópálya-határátkelőhely szerbiai oldalának a bővítése, amely 2023 végére fejeződhet be.

    A bővítés során két-két újabb sávot építenek a Szerbiából Magyarország felé haladó személyautók és tehergépjárművek számára, illetve új teherforgalmi terminált is kialakítanak, valamint az átépítés után az autóbuszok is két sávon haladhatnak majd.  


    Pásztor István, a vajdasági tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a helyszínen kiemelte: a határátkelőhely bővítése azért is fontos, mert új perspektívát nyit Szerbia, de a Vajdaságban élők számára is. A forgalom növekedésével és felgyorsításával Szerbia északi része már nem számít majd perifériának, hanem központi szerepet kap – húzta alá.


    Mint mondta, a Belgrád-Budapest, illetve a Szeged-Szabadka vasútvonal felújítása, a horgos-röszkei határátkelőhely, valamint a Hercegszántó és Béreg közötti határátkelőhely kibővítése is mind a jó magyar-szerb kapcsolatok bizonyítéka, illetve a jövőbe történő befektetést jelent.


    Tomislav Momirovic építési és infrastruktúraügyi miniszter rámutatott, hogy a Belgrád-Budapest vasútvonal felújítása, illetve az első szakaszok üzembe helyezése, most pedig a határátkelőhely bővítése jól mutatja, hogy Szerbia és Magyarország ilyen mértékű közös fejlődésére korábban még nem volt példa. Hozzátette, hogy az autópálya-határátkelőhely felújítása azért is kiemelten fontos, mert a 10-es európai közlekedési folyosó részét képezi, és kulcsfontosságú az áthaladó forgalom számára. Ez az egyik legforgalmasabb határátkelőhely a Nyugat-Balkánon.


    A hivatalos adatok szerint a Horgos-Röszke autópálya-határátkelőhelyen évente 6,6 millió ember halad át, ami több mint 1 millió 200 ezer személygépkocsit, több mint háromszázezer teherautót, és mintegy tízezer autóbuszt jelent.