Megkezdték az összeroncsolódott mozdonyok elvontatását

Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a vétlen vonat vezetője, amikor összeütközött egy tehervonat egy várakozó személyvonattal a Hajdú-Bihar vármegyei Sáp vasútállomásán szerda hajnalban. A vasúti pályában 10 milliós kár keletkezett – hangzott el a MÁV Zrt. helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.

    Megkezdték szerda délelőtt a hajnali balesetben megsérült mozdonyok széthúzását és eltávolítását a vasúti pályáról a sápi vasútállomáson – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

Jancsiminiszter is megszólalt a sápi súlyos vonatbeleset kapcsán >>>

    A pernyét szállító, 28 vagonból álló, 440 méter hosszú és 2150 tonnás tehervonat a vörös jelzőt túlhaladva, szemből rohant be az állomási peron mellett várakozó, Püspökladányba tartó személyvonatba. Az ütközés erejétől a tehervonat a két kocsiból álló személyvonatot a perontól mintegy kétszáz méterrel hátrébb tolta, a teherszerelvény dízelmozdonya és a személyvonat villanymozdonya összeakadt, vezetőfülkéik pedig teljesen összeroncsolódtak.


    A szakemberek először a személyvonat sérült szerelvényét szabadították ki, majd a tehervonat teherkocsijait húzták félre, hogy az összeütközött mozdonyokat szét tudják választani.


    A mozdonyok első tengelyei leugrottak a sínről, a szakemberek ezeket helyezik vissza a vasúti pályára, amely szintén károsodott az ütközésben – mondta el Hadnagy Attila, a MÁV Zrt. pályavasúti területi igazgatóságának vezetője a helyszínen MTI-nek.


    Hozzátette, a pályán a kapcsolószereket hajtogatta le a kisiklott tengely, a károsodás azonban egyelőre nem tűnik komolynak. A kisiklott mozdonyoknak a sínekre történő visszaemelését követően kezdődhet el a helyreállítás, majd ezután lehet visszaadni a forgalomnak a vasúti pályát.


    A teherszerelvény mozdonya az MMV Magyar Magánvasút Zrt. tulajdonában van és Romániába szállította volna rakományát. Azt egyelőre nem lehet tudni, működött-e a tehervonat mozdonyán az úgynevezett éberségi berendezés, amely a mozdonyvezetők figyelmét és ébrenlétét ellenőrzi és a reagálás elmaradása esetén megállítja a vonatot.


    Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója korábban a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a balesetben heten sérültek meg, közülük négy utas, egy jegyvizsgáló és a balesetet okozó mozdonyvezető könnyebben, őket a berettyóújfalui kórházba vitték.


    A vétlen mozdonyvezető, a MÁV-Start munkavállalója életveszélyes, súlyos sérüléseket szenvedett, őt a katasztrófavédelem munkatársai 3 és fél órás munkával szabadították ki a roncsok közül, majd a mentők a debreceni kórházba szállították.


    Kérdésre elmondta azt is, hogy az érintett vasútvonalat idén adták át, így az elektronikus biztosítóberendezés működött.