Megújult a Lexus LS luxuslimuzin

Ma debütált a Lexus zászlóshajója, az LS csúcslimuzin legújabb változata. Az LS 500h Multi Stage Hybrid továbbfejlesztett akkumulátorvezérlésének köszönhetően az autó mind a városban, mind a nyílt országúton még simábban adja le teljesítményét, míg aj technológiák segítenek még magasabb szintre emelni az autó kifinomultságát, komfortját és biztonságát. Az új LS-ben teljesen automatikus, memória funkcióval ellátott parkolási rendszer épp úgy megtalálható, mint az okostelefon-integráció az Apple CarPlay és az Android Auto segítségével, miközben utastérének kialakítását a tradicionális japán díszművesség ihlette. Az új LS az első olyan modell, amelynél a Lexus először alkalmaz egy új fényezési technológiát és árnyalatot, a Holdfény Ezüstöt, ami még határozottabb árnyék- és fényhatásokat kelt.

A Lexus bemutatta Európában új, továbbfejlesztett LS szedánját, amelynek technológiái, felszereltsége és dizájn-megoldásai még inkább kihangsúlyozzák az autó zászlóshajó-státuszát. Az új modell a 2020-as év későbbi szakaszában lesz kapható az európai piacokon.

Az új LS fejlesztése során arra törekedtünk, hogy még finomabbra csiszoljuk az autó már eddig is kivételes csendességét és kényelmét, ami a legelső generáció – és egyben a Lexus márka – színre lépése óta fémjelzi az LS modellt.” – avat be a Lexus világszintű elnöke, Koji Sato.

Több erő, még kisimultabb menetteljesítmény

Az LS 500h elképesztően sima, kifinomult és könnyed teljesítmény-leadását olyan műszaki megoldásokkal sikerült tovább tökéletesíteni, amelyek nagyobb mértékben vonják be az autó hajtásába a nagyfeszültségű lítium-ion akkumulátort. A fejlesztés során a Lexus mérnökei arra törekedtek, hogy az elektromotor gyakrabban és hosszabb időn át működjön. A fókuszban az a minőségérzet állt, amit az utasok a “normál” autózás során (vagyis az úton töltött idő mintegy 90 százalékában) tapasztalnak, és amit kismértékű gázadások és enyhe gyorsítási G-erők jellemeznek. A változtatások eredményeképpen a gyorsítás simábbá és egyenletesebbé vált, miközben javult a jármű stabilitása, és tovább csökkentek a hirtelen G-erők. Ezzel nemcsak a városi autózás vált kényelmesebbé, hanem a kanyargós utakon is komfortosabb lett az utazás, sőt az LS még a meredek emelkedőkön is szinte észrevétlenül gyorsul. A sima és erőteljes gyorsításhoz elég egy apró nyomás a gázpedálon. Mivel a hibrid akkumulátor nagyobb szerepet kap a hajtásban, a benzinmotor alacsonyabb fordulatszámon működhet, ami tovább csökkenti a zajszintet – például akkor, amikor az elektromos hajtással megtett útszakasz végén újra beindul a benzinmotor.

Ikerturbós V6-os motor

A kelet-európai piacokon az LS 500 kínálatában egy kettős turbótöltésű V6-os benzinmotor is szerepel, és e blokk teljesítményét most sikerült tovább növelni a tízfokozatú automata sebességváltó kapcsolási rendjének áttervezésével. Az üzemanyag-befecskendezés vezérlésének módosítása és a dugattyúk felső felületének új kialakítása révén a gyújtógyertyák körül gazdag üzemanyag-levegő keverék képződik, ami mérsékli az erőforrás zaját, különösen akkor, amikor a motor még nem érte el az üzemi hőmérsékletét.

A CIKKNEK MÉG NINCS VÉGE!
LAPOZZ (a hirdetés alatt) A KÖVETKEZŐ OLDALRA!