Merre tart a magyar autópiac?

A válság óta a 2018-as év volt a legeredményesebb az autóiparban, hiszen együttesen közel 160.000 gépjármű talált/cserélt gazdát. Ez 17,5%-os növekedést mutat az egy évvel korábbi statisztikákhoz képest. A használt autók stabil kereslete mellett az új gépkocsik eladási statisztikái rekordokat döntögetnek. Ez nem csak a piacra, hanem az ország legszélesebb márkakínálatát értékesítő autókereskedés háza táján is igaz, ahol tavaly összesen közel 5.000 autót adtak át.

A gazdaság fejlődésével párhuzamosan a vásárlási kedv, hajlandóság is növekedésnek is indult” – elemezte a helyzetet Markó Zoltán, a Duna Autó Cégcsoport kereskedelmi igazgatója. „Ezt a számok is jól alátámasztják, hiszen 2018-ban 40%-kal több autót értékesítettünk, mint egy évvel korábban. Az elmúlt három évben a magánvásárlók aránya megduplázódott, és a cégek is többet hajlandók költeni flottájukra. Annak ellenére is, hogy a szeptember 1-jétől életbe lépő WLTP környezetvédelmi normák miatt több mint 10%-kal nőtt a gépkocsik átlagára.

A számok bűvöletében

A Duna Autó Cégcsoport 2018-ban eladott, közel 5.000 autójának mindössze 12%-a volt használt, 88%-a viszont újonnan került első tulajdonosához. Az Autóvárosban egy vásárló átlagosan több mint 5,5 millió forintot költött egy gépkocsira, bruttóban, de a vásárlók 3,5%-a még bruttó 10 millió forint feletti összeget is hajlandó volt megfizetni egy jól felszerelt, új járműért.

A cégcsoport adatai alapján a tavalyi év legdrágább autója – leszámítva a 2018 tavasza óta újra forgalmazott Kamaz teherautókat – egy Volvo XC90 volt, amit több mint bruttó 25,5 millió forintért értékesítettek. Igaz, ezt céges használatra vásárolták, és finanszírozással egyenlítették ki. Ám a legmagasabb árú gépkocsi, amit magánvásárlóként vihetett haza új tulajdonosa, szintén a svéd márka azonos modellje volt, amiért készpénzben több mint bruttó 20,5 millió forintot adtak.

Az esetek többségében (56%) amúgy is jobban szeretnek készpénzre autót vásárolni a magyar vevők, holott a hitelfelvételi kedv is egyre erősebb. A finanszírozási formák közül továbbra is a lízinget választják leginkább, habár egyre több cég ismeri fel a tartós bérleti konstrukció nyújtotta előnyös üzleti lehetőségeket is

Milyen trendekre következtethetünk?

A Duna Autó Cégcsoport adatai alapján különböző trendek fogalmazhatók meg napjaink autópiacára és a jelenlegi fogyasztói magatartásra. Markó Zoltánelmondta, hogy a vásárlói igények között, a biztonságtechnika mellett egyre hangsúlyosabb szempont a szórakoztató elektronika és a környezetvédelem is. A gyártók ezért e három fejlődési irány szerint tervezik legújabb modelljeiket. A prémium szegmensben még ennél is tovább mennek: már az önvezető autók közeljövőjét építik, elég, ha csak az adaptív tempomatra, vagy a vészfékező, a sávtartó, illetve a holttér-figyelő rendszerekre gondolunk.

A városi terepjárók (SUV) népszerűsége továbbra is töretlen. „Eladásainkat tekintve a SUV-ok a 2018-ban értékesített autóink több mint egyharmadát tették ki. Igazi nagy ugrást ezen belül is a kisméretű városi terepjárók értek el, miután olyan gyártók is kijöttek új modelljeikkel, mint a Hyundai Kona, a Renault Captur vagy a Seat Arona. A méretes karosszéria, a megemelt üléspozíció és hasmagasság, valamint a tágas utastér kényelmes utazást és egyfajta biztonságérzetet is nyújt. De a trendi formaterv is igen komoly döntőérv a SUV-ok mellett” – tette hozzá a Duna Autó Cégcsoport kereskedelmi igazgatója.

A városi terepjárók mellett jelentős a kereslet az elektromos és a hibrid autók iránt is. Habár a kutatások alapján a prémiumvásárlók nyitottabbak az új technológiákra, érzékenyebbek a környezetvédelem kérdésére, az alternatív meghajtású gépjárművek nem csak ebben a szegmensben népszerűek. A kormányzati támogatásnak köszönhetően ugyanis az elektromos és hibrid autók piaci részesedése már 3%-ra tehető, a Duna Autó Cégcsoportnál pedig ez az arány még magasabb, 3,5%-os – valószínűleg fővárosi elhelyezkedése, és ennek okán a magasabb vásárlóerőnek köszönhetően. Ez pedig csak tovább fog növekedni, hiszen jelenleg is jelentős várakozási listák vannak, miután a gyártói kapacitások nem igazán képesek lépést tartani a vevői igényekkel.

A 2015-ben kirobbant dízelbotrány még mindig érezteti hatását az autóiparban. A Duna Autó Cégcsoport statisztikái azt mutatják, hogy a 2018-ban eladott autók mindössze 27%-a volt dízelmotorral ellátva, míg 69,5%-a benzinnel működik. A „dízel hiszti” azonban alaptalan, hiszen a legnagyobb mértékben éppen a dízelmotorok károsanyag-kibocsátása csökkent a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően, így az Euro6-os norma értelmében ezek a motorok lényegében ugyanazt teljesítik, mint benzines társaik. Ugyanakkor a negatív megítélése enyhítése céljából a gyártók már inkább alacsonyabb áron adják dízelautóikat, hogy a beléjük vetett bizalmat újra fel tudják építeni, meg tudják erősíteni.

A magyarok kedvencei

Új autók tekintetében, a 16 márkát forgalmazó kereskedés vevői rangsorában az országosan legnépszerűbb Suzuki Vitara visszacsúszott a 2. helyre. Az elsőséget a Skoda Octavia vette át tőle, amiből 34 darabbal többet adtak el 2018-ban, mint esztergomi versenytársából. A Duna Autó Cégcsoport vásárlóinál a 3. legkedveltebb modell a Honda CR-V volt, de úgy, hogy közel 100 darabbal kevesebbet értékesítettek belőle, mint a Suzukiból.

A már említett SUV térhódítás mellett az alsó-közép és a kisautó kategória gépjárműi voltak a legkeresettebbek az Autóvárosban. A kategóriák TOP3 modelljei pedig az alábbiak: 



Használt autók esetében is tarolnak az új autók rangsorának élharcosai: ugyancsak a Suzuki, a Skoda és a Nissan modelljei cseréltek elsősorban gazdát. A céges vásárlóknál pedig a Skodák és a Nissanok után meglepetésre a Fiatok bizonyultak a legnépszerűbbeknek 2018-ban.