AMI mindenki számára elérhető mobilitást jelent

Az Ami – 100 ëlectric elnevezésű modellt a mai kor emberének autózási szokásai hívták életre, mégpedig azzal a céllal, hogy a mozgás szabadságát nyújtsa minél több mindenkinek.

MINDENKI SZÁMÁRA ELÉRHETŐ = JOGOSÍTVÁNNYAL VAGY ANÉLKÜL

Az Ami – 100% ëlectric egy könnyű négykerekű jármű (a jogosítvány AM kategóriájának felel meg : 50 cm3-nél kisebb segédmotorok) és mint ilyen, nem szükséges hozzá jogosítvány. Ezáltal Franciaországban 14 éves kortól vezethető, egyetlen feltétellel: sikeres KRESZ vizsga, ami az 1987 után születetteknek már kötelező.Azaz Franciaországot illetően széles körben, 14 éves kortól elérhető (az európai országokban általában 16 éves kortól, a jogszabályoktól függően). Minden korosztályt meghódíthat ez a rövidtávú városi és külvárosi közlekedéshez ideális jármű.

Az Ami – 100% ëlectric célközönsége nemcsak a kamasz, aki önállóan, de jogosítvány nélkül egy-egy alkalommal elugrana a barátjához vagy akár edzésre, esetleg zeneórára, hanem egy idős házaspár is, akinek már van másik, nagyobb autója, de alkalmanként rövidtávon inkább használna egy fürge, kisméretű autót. De lehet az akár egy vállalkozó is, aki ezzel járna munkába, vagy esetleg ezzel szállítaná ki az árut a városban. A legkülönfélébb ügyfeleket, családokat és cégeket egyaránt meghódíthat ez a jármű.

MINDENKI SZÁMÁRA ELÉRHETŐ = VERSENYKÉPES AJÁNLATOKNAK KÖSZÖNHETŐEN ELÉRHETŐ ÁRON

Az Ami – 100% ëlectric a megváltozott fogyasztási szokásokhoz alkalmazkodva megkönnyíti a városi közlekedést a mindennapokban. Az innovatív mobilitási eszközön túl a Citroën valóságos áttörést kíván megvalósítani ezzel az egészen elképesztő áron elérhető elektromos modellel, melyhez az ügyfelek valódi autóhasználata szerint kialakított ajánlatok kapcsolódnak.

«À LA CARTE»IGÉNYELHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK– AUTÓ EGY PERCRE VAGY EGY EGY ÉVRE

A városi és külvárosi mobilitás eszközét testesíti meg a modell; a vele kapcsolatos mindennemű ügyintézés teljes mértékben online módon történik, egyszerűen, zökkenőmentesen. Az Ami – 100% ëlectric elősegíti a mobilitáshoz való hozzáférést, mégpedig online úton kínálva többféle megoldást: autómegosztást, bérlést vagy vásárlást. A cél: megfelelni az ügyfelek legkülönfélébb igényeinek, legyen szó alkalomszerű vagy rendszeres, családi vagy baráti, egyéni vagy valaki mással megosztott utazásról. Ez az egyéni használat szerint személyre szabható jármű alkalmazkodik használójához, aki pár kattintással könnyen és gyorsan bármikor kiválaszthatja, mire van szüksége:

  • HOSSZÚ TÁVÚ BÉRLÉS azoknak, akiknek állandó jelleggel szükségük van autóra, egyetlen egyre, másodikra vagy akár harmadikra, magán- vagy szakmai célokra. Ideális megoldás munkába járásra, rövid távolságokra, igénybe vehetik fiatalok, idősek és vállalkozók egyaránt. A modell bérleti díja havi bruttó 19,99 euró bruttó 2644 eurós önrésszel (AMI AMI változat ; lízing 48 hónap, bruttó 900 eurós környezetvédelmi bónusz Franciaország vonatkozásában). Azaz a havi bérleti díj alacsonyabb, mint egy havi metróbérlet vagy egy telefonos havi előfizetés ára.
  • AUTÓMEGOSZTÁS: 1 percre, 1 órára, 1 napra, melyet az erre kijelölt partnerek bonyolítanak le a kínálat kiterjesztésének függvényében. A jelenlegi választott partner, a Free2Move, kedvezményes árat kínál Párizsban: percenként akár 0,26 eurós bérleti díjat az előfizetők számára,ami majdnem annyi, sőt akár olcsóbb, mint egy robogó vagy egy roller bérleti ára. Egy autómegosztási applikáció segítségével önkiszolgáló rendszerben bárki számára rendelkezésre áll majd az autó az utcán. Megjegyzés: A Free2Move az egyedüli szolgáltatás az önkiszolgáló utcai járműbérlés terén, mely 16 éves kortól engedélyezi a rövidtávú bérlést. Az elemzések szerint 2030-ban minden harmadik kilométert valamilyen megosztott jármű teszi majd meg.
  • VÉTEL: a modell akár bruttó 6 000 eurós áron (AMI AMI változat; Franciaországban levont bruttó 900 eurós környezetvédelmi bónusszal). Rendkívül versenyképes ár a piacon megtalálható mobilitási ajánlatokhoz képest.

KIKHEZ SZÓL EZ A BARÁTSÁGOS KIS JÁRMŰ? ELEMZÉSEK ALAPJÁN

«A modell összes jövőbeli használója között a közös pont nem a nemükben, korukban, társadalmi-szakmai státuszukban, lakhelyükben, és még kevésbé képzettségi szintjükben keresendő, hanem mobilitási igényeikben. Az embereknek ugyanis igényük van arra, hogy megoldást találjanak a rövidtávú utakra (bevásárlás, edzés), azaz egy egyszerű, könnyen elérhető és könnyen használható közlekedési eszközre (jogosítvány nélkül használható, védelmet nyújtó járműre). Mi más lenne az, mint egy kifejezetten könnyen elérhető és határozottan modern, korának megfelelő elektromos jármű? Az AMI ügyfelei olyan modern emberek lesznek, akik képesek kilépni megszokott rendszerből, akik aggódnak a szeretteik jövőjéért és akik tökéletesen tisztában vannak a dolgok értékével.»

Michel COSTA, Piackutatási igazgató

https://egyszermarlattamautot.hu/2020/02/28/ami-100-electric/