Mindössze hat év börtönre ítéltek Zalában egy halálos balesetet okozó, cserbenhagyó, többszörösen büntetett drogos g.cit

    Másodfokon jogerősen is letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék egy szarházi drogos féreg férfit, aki kábítószer hatása alatt halálos közúti balesetet okozott, de segítségnyújtás nélkül továbbhajtott – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.

    Bartalné Mentes Judit közleménye szerint a férfi 2021 augusztusában kokainfogyasztás után autóba ült. Nappal, jó látási viszonyok között vezetett Garabonc irányából Nagyrada felé, amikor előzni kezdett egy több személygépkocsiból álló sort, miközben a két autóval előtte haladó motoros szintén előzésbe kezdett.


    A motoros már két kocsit lehagyott, amikor a vádlott hátulról beleütközött az autójával. A motoros elvesztette egyensúlyát, leesett a motorról és a vízelvezető árokba zuhant, miközben a vádlott újra ütközött a motorral, amely több mint 80 méterrel távolabb, az út menti árok falának csapódott.


    Az autóvezető nem állt meg a helyszínen, hanem Zalaegerszegre hajtott, ahol leparkolt, majd egy közeli áruházhoz sétált. A rendőrök ott találtak rá a földön fekvő és összefüggéstelenül beszélő sofőrre.


    A motoros öt hónappal a baleset után, a kórházban belehalt sérüléseibe.


    A Nagykanizsai Járásbíróság tavaly novemberben bódult állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, valamint kábítószer-birtoklás vétsége miatt hat év börtönbüntetésre ítélte a vádlottat, hét évre pedig eltiltotta a járművezetéstől.


    A személyiségzavarban szenvedő férfi több alkalommal volt már büntetve, többszörösen megszegte a KRESZ szabályait és a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, ezért egy korábban kiszabott tíz hónapos fogházbüntetését is le kell töltenie.


    Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett, így került az ügy a Zalaegerszegi Törvényszékre. A másodfokú tanács a tavaly novemberben született ítéletet helybenhagyta, az tehát jogerőssé vált.