Nagy változások Kiss Norbert csapatánál

    Kecskemétre költöztette központját, és új magyar csapattagokkal bővítette a szakmai stábot a gyorsasági kamion Európa-bajnokság kétszeres győztesének, Kiss Norbertnek a német istállója, a Tankpool24-Mercedes.

    A szombathelyi pilóta csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy február óta mindkét versenykamiont Kecskeméten készítik fel, ugyanakkor ez a motorfejlesztést nem érinti, az azzal kapcsolatos tevékenységet változatlanul Németországban végzik a csapat szakemberei.
   

 Kiss Norbert elmondta, korábbi versenymérnökével, Bakó Csabával – akivel közösen nyertek két egyéni Eb-címet – sikerült megállapodniuk, így a mostani idényben ismét ő segíti majd a versenyzését. Bakóhoz csatlakozik további négy olyan magyar szakember, aki már régóta dolgozik a kamionversenyzésben, közülük többen is részesei voltak Kiss 2014-es és 2015-ös Eb-diadalainak.
 

  “Három év telt el azóta, hogy átszerződtem a Mercedeshez, és bár volt egy összetett harmadik helyünk, az Eb-trófeát nem sikerült megnyernünk, ezért a télen sokat gondolkodtunk a csapatfőnökkel közösen azon, hogy hogyan tudnánk előre lépni” – nyilatkozta a 34 éves pilóta.  Hozzátette, hogy a kecskeméti bázissal és a régi-új magyar stábtagokkal kiegészülve az a céljuk, hogy minél több futamot nyerjenek, az összetett pontversenyt pedig az első három hely valamelyikén zárják. “Természetesen, ha minden tökéletesen alakul, akkor az Eb-cím sem elérhetetlen, ráadásul a motor fejlesztésével kapcsolatban is vannak még komoly terveink” – mondta.
  

  A magyar pilóta bemutatta új csapattársát, a 20 éves német Fabio Citignolát, aki túraautózásról vált a kamionversenyzésre, s ez lesz az első idénye az Európa-bajnokságon.
  

  “Örülök, hogy a Tankpool24-nél versenyezhetek és Norbi csapattársa lehetek, ő nagyon tapasztalt ebben a szakágban és biztos vagyok benne, hogy jó tanárom lesz. Igyekszem gyorsan felvenni a ritmust és a lehető legjobb eredményeket elérni” – mondta Citignola.
   

 A kamion Eb három hét múlva az olaszországi Misanóban kezdődik, majd június 22-23-án a Hungaroringen versenyez a mezőny.