Négysávos lesz a 37-es út Szerencsig

Ütemtervnek megfelelően haladnak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 37-es számú főút Gesztely-Szerencs közötti szakasz négysávossá bővítésének munkálatai, hétfőn a forgalmat átterelték az újonnan épült jobb pályára, így megkezdődhet a bal pálya szélesítése, a pályaszerkezet cseréje, az elválasztó sáv építése, illetve a régi hidak bontása.

    A 37-es út Gesztely-Szerencs közötti 19 kilométeres szakaszának négysávosításáról 2020-ban döntöttek, a 21 milliárd forintos beruházás 2023-ra készül el, hétfőn az első hét kilométeres szakaszt adták át a forgalomnak.


    Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Gesztelyen, az építkezés helyszínén hétfőn azt mondta: a közlekedési hálózatok állapota, kiterjedtsége alapvetően meghatározza az emberek életminőségét és a vállalkozások versenyképességét. A fejlesztések élénkítik a térségek és települések gazdaságát, vonzóbbá teszik az adott országrészt, régiót a munkahelyteremtő beruházások számára, javítják a közlekedés biztonságát.


    Emlékeztetett: a kormány 2010-től jelentősen “felpörgette” a közúti beruházások ütemét, míg az elmúlt évtized elején 1300 kilométernél rövidebb volt a gyorsforgalmi úthálózat hossza, mára már a 2000 kilométert közelíti, az útprogramra több mint 3600 milliárd forintot fordítanak a költségvetésből, cél az is, hogy az összes megyei jogú várost bekössék a gyorsforgalmi úthálózatba.


    Koncz Zsófia, a térség Fideszes országgyűlési képviselője és  képviselőjelöltje arról számolt be, hogy húsz évet vártak a 37-es út négysávosítására, ennek egy szakasza most elkészült, a munka pedig folytatódik.


    Hozzátette: ez az út rendkívül leterhelt, mostantól kevésbé lesz balesetveszélyes, “gyorsan, határidőre” valósult meg a kivitelezés, Szerencsig biztonságosabb lesz a közlekedés.


    Megemlítette: a térségben, a Bodrogközben, a Taktaközben minden idők legnagyobb útfejlesztése kezdődött meg és tart, sok alsóbbrendű, és belterületi út újul meg.