• Egyéb

Néhány éven belül elektromos autókat gyárt Katar

Japán fejlesztő cég közreműködésével elektromos autót készül gyártani 2023-tól Katar a Qatar Tribune lap hétfői beszámolója szerint.

A 9 milliárd dolláros beruházással épülő üzemből a tervek szerint 2023-ban gördül ki az első elektromos autó. Az üzemben 2024-től már évi 500 ezer autó készül majd, amelyeket saját katari márkanév alatt világszerte értékesítenek majd.
    

Ali bin Nasser al Misnad, a Qatar Quality vállalat elnökének beszámolója szerint Katarban teljesen új, saját fejlesztésű elektromos autó készül majd, és nem egy már meglévő márka modelljeinek az összeszerelését végzik majd.

A Qatar Quality ügyvezető igazgatója Musa Ramadan hozzátette: hat különálló, más-más feladatot, közöttük az alkatrészgyártást is végző üzem épül. A beruházást a hibrid és elektromos járműtechnológiai fejlesztéssel foglalkozó japán ARM vállalat közreműködésével végzik.

Az ügyvezető igazgató szerint az új generációs elektromos motorral készülő autók végsebessége 210 kilométer lesz óránként, egy feltöltéssel ezer kilométeres táv megtételére lesznek képesek és a feltöltés legfeljebb tíz percet vesz majd igénybe.