Novemberben 1 százalékkal bővült a használt autók belföldi piaca

    űAz előző hónapban belföldön 69 398 személygépkocsi cserélt gazdát, 1 százalékkal több, mint tavaly novemberben – közölte a joautok.hu a Datahouse előzetes adatai alapján az MTI-vel kedden.

    Az emelkedést azzal magyarázták, hogy belföldi használt autót vesznek azok is, akik újat akartak volna, de hosszú volt a várólista.


    Külföldről szintén nehezebb a vásárlás a drágulás miatt, így a használt járművek importja is csökken. Hozzátették ugyanakkor, hogy a chiphiány enyhülésével párhuzamosan enyhül a kínálati hiány, tavasszal várhatóan már a kereslet is élénkebb lesz. Kiegyensúlyozottabb piacot jelez előre, hogy a használtautók drágulása október közepére megállt.


    A joautok.hu úgy látja, hogy év végéig csak a belföldi használtautó-piac bővülhet, a körülbelül 838 ezres darabszám legalább 2 százalékkal múlhatja felül a tavalyi csúcsot. November végéig a forgalom elérte a 772 400 darabot, ami 2,8 százalékos emelkedés, miközben az import ugyanennyivel csökkent, 118 600 darabra esett vissza. Az új autók piaca Magyarországon ennél is nagyobb mértékben, 8-9 százalékkal zsugorodhat idén – olvasható a közleményben.