Októberben debütálhat a valaha volt legolcsóbb Toyota Land Cruiser

Sajtóértesülések szerint a hónap végén, a Tokiói Autószalonon rántják majd le a leplet a Land Hopperről, a nagy Land Cruiserek vagány és fiatalos kisöccséről.

A Toyota 2023 augusztusában mutatta be az új 250-es sorozatú, közepes méretű Land Cruisert, amelyet a világ szinte minden piacán árusítani fognak 2024-től kezdve (egyes helyeken Land Cruiser Prado néven, hogy elkülönítsék a nagyobb, 300-as szériától). A sajtóbemutató egyik izgalmas pillanata az volt, amikor a japán autógyártó bejelentette a legendás modellcsalád bővítésének terveit, amit egy új kompakt terepjáró, egy új, hétszemélyesnek tűnő nagy SUV, és egy elektromos robogó homályos sziluettjének megvillantásával igyekezett nyomatékosítani.

KÉPGALÉRIA >>>

Főleg az előbbi indított el spekulációkat egy új Land Cruiser-változat lehetséges bevezetéséről, amelyet a 250-es sorozat alá pozicionálnának. Ez a típus lehetne a belépő szint a Toyota terepjárók világába, nem csak a mérete, hanem a kedvező ára miatt is.

A közelgő világpremiert látszik megerősíteni az a tény is, hogy a japán Best Car Web szerint a Land Hopper nevet augusztus 8-án védjegyként bejegyezték a japán szabadalmi hivatalnál. Ez nem jelenti azt feltétlenül, hogy minden piacon ezen a néven vezetik majd be az újdonságot, mert könnyen lehet, hogy például Észak-Amerikában feléleszthetik számára az FJ Cruiser elnevezést, amelyet a 2006 és 2022 között gyártott népszerű retroautóról ismerhetünk.

De a Toyota választhat egy szériaautós előzmények nélküli nevet is, például a Compact Cruisert. 2021 végén az autógyártó már bemutatott ilyen névvel egy ötajtós, elektromos terepjáró tanulmányt, amelynek formája a sziluettkép alapján irányadó arra nézve, hogy az új, sorozatgyártásra érett kisterepjáró hogyan fog kinézni. Annál is inkább valószínű, hogy a Toyota nagyrészt megtartja a 2021-es dizájnt, mivel a nizzai ED2 stúdió által tervezett Compact Cruiser EV 2022-ben elnyerte a rangos Car Design Award díjat a tanulmányautók között, megelőzve például a Polestar elektromos kabrióját is.

Az Auto&Design magazin által 1984-ben alapított díjra az autótervezés Oscarjaként szokás tekinteni, a három kategória győzteseit minden évben a világ legrangosabb autóipari magazinjait képviselő 11 szakértőből álló nemzetközi zsűri választja ki. „Az elektromos járművekkel való kapcsolatfelvétel kezdeti szakasza után az emberek olyan zéró emissziós autókat szeretnének, amelyek róluk szólnak és kifejezik életstílusukat. A Compact Cruiser EV tökéletes példája ennek a trendnek” – mondta a díj átvételekor Simon Humphries, a Toyota Design ügyvezető igazgatója.

Olyanra tervezték az összkerékhajtású Compact Cruiser EV formáját a Toyota franciaországi dizájnstúdiójában, hogy lényegre törő, karakteres megjelenésével kifejezze a célközönség – fiatal városi lakosok, akik szeretik az aktív életmódot – életstílusát. A villanyterepjáró-tanulmány robusztus külseje számos stílusjegyet kölcsönzött a legendás első generációs Land Cruisertől, az 1951-es BJ-től, beleértve a jellegzetes sziluettet, a nagy hasmagasságot, a kiváló terepszögeket, a meredek szögben álló szélvédőt és a szögletes, kiálló első sárvédőt. A szériagyártású Land Hopper a pletykák szerint annak a GA-F platformnak a rövidített változatára épül, amely a 300-as és a 250-es sorozatú Toyota Land Cruiser, a Sequoia, a Tundra és a Tacoma pickup, valamint az új Lexus GX alatt is található.

A Best Car Web szerint az újdonság induló ára a hazai piacon várhatóan 3 millió és 3,8 millió jen (jelenlegi árfolyamon 7,4 és 9,4 millió forint) közé esik majd, ami nagyjából a Suzuki Jimny árszintjének felelne meg. Ez meglehetősen kedvezőnek tűnik, különösen annak tudatában, hogy a magazin szerint a legkisebb Land Cruiser hasonló méretekkel rendelkezik majd, mint a családi használatra tökéletesen alkalmas Toyota Corolla Cross (várhatóan a takarékos, hibrid hajtásláncait is onnan kölcsönzi majd), de azzal ellentétben kemény terepen is helyt fog állni. A feltételezések szerint az új terepjáró 4,35 méter hosszú, 1,85 m széles és 188 magas lesz, vagyis a Corolla Cross-nál 11 centivel rövidebb (kívül hordott pótkereket beleszámítva), 3 centivel szélesebb és 26 centivel magasabb.

Egy új, teljesen elektromos hajtáslánc sem zárható ki teljesen, hiszen az eredeti Compact Cruiser tanulmány maga is villanyhajtású volt, bár a masszív létraalváz miatt kicsi az esély rá. Akárhogy is, hamarosan többet fogunk megtudni a Toyota legkisebb terepjárójáról, mivel a japán értékesítési pontok szerint már az idei Tokiói Autószalonon, október végén lesz a bemutatója, majd 2024 második felére várható a piaci bevezetése.

Fotók: CarsCoops, AutoEvolution, Toyota

https://www.youtube.com/watch?v=0EbnSW-hKyA
https://www.youtube.com/watch?v=i01BR4XU0u8&t=1s

MÁS, DE TOYOTA!

https://www.youtube.com/watch?v=s7_eZW7BhkM&t=7s