Újabb építési üteméhez ér a 4-es és a 6-os villamosvonal felújítása, ezért csütörtöktől a villamosok csak a Széll Kálmán tér és a Corvin-negyed között közlekednek – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az...
Új biciklisáv létesül a Ferenc körúton mindkét irányban, a leendő szakasz a Petőfi híd érintésével összekapcsolja a budai és a pesti bringahálózatot, az átalakítással az autók által használható forgalmi sávok száma nem csökken –...
A nyári szünidő kezdetére fejezték be Bécs legrégebbi metróvonala, az U6 szerelvényeinek klimatizálását. Korszerűsítették a régi metrókocsikat, illetve az összes kocsit napvédő fóliával vonták be. Összesen négymillió eurót fordítottak a beruházásra. Az U6, Bécs...
A Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki autójával vasárnap nekihajtott az őt felbosszantó motorosnak Bicskén – közölte a Fejér Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel. Azt írták: a megalapozott gyanú szerint a...
Turán Frigyes és Bagaméri László a sikeres teszteket követően hétvégén végre élesben is megkezdheti a szezont a Next Auto Polo GTI R5 versenyautóval a Salgó Rallye-n. Friciékre három 40 kilométeres kör, és 1 nap...
Balesetben meghalt egy ember az M1-es autópályán szerda délután; Győr térségében, a főváros felé vezető oldalon két jármű ütközött össze. A sztrádát Budapest felé a rendőrség a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárta...
Az első BMW iX3 bemutatkozásával párhuzamosan a BMW eDrive hajtáslánc-technológia legkorszerűbb, ötödik generációja is világpremierjét ünnepli. A technológia az elektromos motor, a vezérlőelektronika, a járműtöltés és a nagyfeszültségű akkumulátor legfejlettebb nemzedékét egyesíti, amelynek köszönhetően...
Újabb hatvanhárom speciális gépjármű állt a katasztrófavédelem szolgálatába, az új eszközöket Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Góra Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője adta át szerdán Budapesten. Az ünnepségen Kontrát...
A Nissan ma mutatta be az új Nissan Ariya elektromos coupé Crossover modelljét, új fejezetet nyitva ezzel elektromos autózás történetében. Az EV-t globálisan egy virtuális esemény keretein belül mutatták be Yokohamában, a hamarosan megnyitó...
Távozik a VOLÁNBUSZ Zrt. éléről Dávid Ilona. A leköszönő elnök-vezérigazgatóra a jövőben új kihívások várnak. A rábízott feladat sikeres teljesítése után távozik a VOLÁNBUSZ Zrt. éléről Dávid Ilona. Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős...
Európa egyik legfontosabb autós magazinja felkérte olvasóit, szavazzák meg a lap fennállásának legkiválóbb tesztautóját. Közel ötven év és több ezer típus távlatából egyértelmű győztesként emelkedett ki a Peugeot 205. Az 1973-ban alapított, havonta több...
Politikai háború zajlik a Lánchíd körül, miközben a felújítás még mindig nem kezdődött el – mondta a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. Láng Zsolt elmondta,...
Több mint 200 gondosan kiválasztott jármű közül választhatnak az érdeklődők. Prágában megnyílt az új DAF használtkamion-központ, amely folyamatosan több mint 200 használt DAF tehergépkocsit kínál eladásra. A DAF használtkamion-központ megnyitása közvetlenül a Prágai gyűrűben...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban augusztusban alkalmazható üzemanyagárakat. A 95-ös ólmozatlan motorbenzin literenként 373 forinttal, a gázolaj literenként 386 forinttal, az autógáz pedig 228 forinttal számolható el...
A BMW X modellcsalád első tisztán elektromos meghajtású tagja készen áll az utak meghódítására. A BMW iX3 (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 0,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 17,5 – 17,8 kWh / 100 km (NEDC),...
Új partnert választott a MotoGP történelmének legsikeresebb csapata, így az egységet az IVECO márka és új tehergépkocsija, az IVECO S-WAY kíséri a világbajnokság összes európai versenyére. A Repsol Honda Team MotoGP-csapat az IVECO új...
Dánia legnagyobb kiskereskedelmi üzlethálózata, a Coop, egy akkumulátoros elektromos Scania tehergépkocsit alkalmaz majd a városi áruelosztási tevékenységében. Ez a legfrissebb példája annak, hogy a Scania haladó gondolkodású ügyfelekkel közösen fejleszt fenntartható közlekedési megoldásokat. A...
A MÁV Zrt. tíz vasútvonalon már augusztus 1-jétől visszaállítja a korábbi, megszokott alapmenetrendet – közölte a vasúttársaság kedden az MTI-vel. A veszélyhelyzeti intézkedések következtében a MÁV-Start belföldi utasforgalma március és május között körülbelül 70...
Lezárt egy útkereszteződést a rendőrség kedd délután Győrben, miután földmunkák során második világháborús gyalogsági lőszerek kerültek felszínre – tájékoztatta a honvédség tűzszerész alakulatának tisztje az MTI-t. Gajdos Milán közölte: a tűzszerészek műszerekkel vizsgálták...
A Hankook magyarországi gyára egyedi fejlesztésű abroncsokat gyárt a Porsche elektromos sportkocsija, a Taycan számára. A Ventus S1 evo 3 ev abroncsokból az első tengelyre 225/55R19 XL 103Y, a hátsó tengelyre pedig 275/45R19 XL...
Impresszum
Tulajdonos: Berta István
A honlap tartalmáért a szerkesztőbizottság felelős!
Rendszergazda: Varga Zsolt
e-mail:
bertanyuuz@gmail.com
A honlap a Médiabirodalom lapcsoport tagja.
We use cookies on our website to give you the most relevant experience by remembering your preferences and repeat visits. By clicking “Accept”, you consent to the use of ALL the cookies.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.