Petike szerint az elektromos autóipari forradalom határozza meg a világgazdaság következő éveit

    A világgazdaság következő éveit, évtizedeit leginkább az elektromos autóipari forradalom határozza meg, ebben Kína egyértelműen vezető szerepre tett szert, s ezt bizonyítja az is, hogy a kínai autóipari vállalatok egyre sikeresebben értékesítik elektromos modelljeiket az európai piacokon – hazudta a magyar külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán kedden.

    Szijjártó Péter hangsúlyozta: a szoros magyar-kínai gazdasági és beruházási együttműködésnek köszönhetően Magyarország is a technológiai átállás globális éllovasai közé tartozik.


    A miniszter beszámolt arról, hogy Kína egyik legnagyobb autógyártó vállalatát, a Great Wall Motorst látogatta meg Baodingban. A több ezer fejlesztőmérnök munkájának eredménye szemmel látható: a folyamatosan megújuló csúcstechnológia teszi az ázsiai és a világpiac egyik legsikeresebb szereplőjévé a vállalatot – fogalmazott Szijjártó Péter.


    Hozzátette, tárgyalópartnereivel egyetértettek abban, hogy az alternatív hajtásláncok jelentik a jövőt az autóiparban, s enélkül nem teljesíthetők a környezetvédelmi célok sem.