Plusz ezer kilométerrel kezdik a magyarok a Silk Way Rally-t

Minden kezdet nehéz! Így tartja a régi mondás, amelyről meggyőződhettek a 2017-es Silk Way Rally magyar résztvevői, a Qualisport Racing és az Opel Dakar Team már úton lévő tagjai is. Annál nehezebben ugyanis aligha kezdődhet egy kéthetes, közel tízezer kilométeres összecsapás, minthogy a csapatot visszafordítják egy határállomásról és a nyakukba akasztanak egy újabb „ezrest”. Kilométerben, persze…

A két magyar formáció járműparkját szállító legénységgel ez történt: időben megérkeztek a lengyel-fehérorosz határra, ahol a belorusz vámosok és határvadászok két napnyi szöszmötölés után nemes egyszerűséggel hátraarcot parancsoltak a flottának. Jobb megoldás híján hazánk fiai visszatértek Lengyelországba, így Litvánián és Lettországon keresztül próbálják megközelíteni Oroszországot. Mivel ez jókora időveszteséget és kerülőt jelent, arra kevés az esély, hogy az eredetileg kapott gépátvételi időpontokat tartani tudják, de van még idő a július 7-én, este 6 órakor, a moszkvai Vörös téren tartandó rajtceremóniáig.

„A fehérorosz határon átkelni a múltban, a korábbi Silk Way Rally-k idején sem volt könnyű, a mostani helyzet azonban egyenesen siralmas volt. A mieink az Opel Dakar Teames srácokkal együtt majd’ két napon át állomásoztak ott, hogy aztán visszafordítsák őket… Jelenleg Lengyelországban haladnak, Litvánián és Lettországon át érkezik a szerelvény Oroszországba. Már jeleztük a szervezők felé, hogy a gépátvételre valószínűleg az utolsó pillanatban esünk be, de megnyugtattak bennünket, hogy minden rendben lesz. Bízom abban, hogy ezzel megvolt a kötelező malőr és a folytatás igazán sikeres, jó élményekben gazdag lesz!” – nyilatkozta Kovács Miklós, a Qualisport Racing pilótája, aki két állandó társával, Czeglédi Péter navigátorral és Ács László fedélzeti szerelővel együtt vág neki a távnak. Negyedszer, 2011 és 2013 között ugyanis a dunaszentbenedeki különítmény állandó résztvevője volt a Silk Way Rally-nak, amelyet akkoriban még jóval rövidebb útvonalon bonyolítottak.

Kiábrándítónak titulálta a lengyel-fehérorosz határon történteket az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs is: „Hiába volt meg minden dokumentum, a fehéroroszoknak ez nem volt elég. Ezen felül ki akarták pakoltatni a használt abroncsokat, hogy borsos tárolási díj fejében hagyják ott azokat a visszaútig, végül pedig méregdrága rendőri felvezetést próbáltak a srácok nyakába varrni. Egyelőre csak reménykedni tudunk abban, hogy időben megérkeznek, mert ezzel a kerülővel elég hosszú az út Moszkváig, az idő pedig egyre kevesebb” – fogalmazott az autós kategória magyar egységének pilótája, aki Bunkoczi László navigálásával versenyez.

A 2017-es Silk Way Rally július 5-6-án, Moszkvában az adminisztratív- és technikai ellenőrzésekkel kezdődik a Luzsnyiki Stadionnál. A program 7-én, a Vörös téren az ünnepélyes rajtceremóniával folytatódik, majd másnap futják a viadal első szelektív szakaszát. A július 22-i befutóig összesen 14 menet és egy pihenőnap vár a terepralis világelitet felsorakoztató mezőnyre: az össztáv 9600 kilométer, amelyből a mért szakaszok 4100 kilométert tesznek ki.