Rendkívüli járatok és sűrűbb közösségi közlekedés

Halottak napján és az azt megelőző időszakban a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében a BKK 2020-ban is rendkívüli járatokat indít. Emellett nagyobb kapacitással közlekedik számos, sírkertet is érintő járat már október 23-tól, illetve a 37-es villamos napközben a temetőig közlekedik. Október 30-án, pénteken a tanítási szünet idején érvényes menetrend szerint közlekednek a járatok. Október 31-én és november 1-jén a várhatóan rendkívül nagy gépkocsiforgalom miatt a temetők megközelítésére érdemes az egyéni közlekedés helyett a közösségi közlekedési járatokat választani, a sírkertek megközelítéséhez pedig utazásukat a BKK FUTÁR alkalmazás használatával megtervezni. 

Rendkívüli és a szokásosnál sűrűbben indított közösségi közlekedési járatok

November 1-ig, vasárnapig a sírkerteket érintő közösségi közlekedési járatok a szokásosnál sűrűbben indulnak, illetve ezeken a vonalakon a szokásosnál nagyobb befogadóképességű járművek közlekednek. Emellett rendkívüli járatok is segítik az eljutást a fővárosi temetőkhöz. A sírkertek megközelítéséhez is érdemes utazásukat a BKK FUTÁR alkalmazás használatával megtervezni, amely valós idejű járatinformációk alapján mindig az optimális útvonalat ajánlja fel úti céljuk eléréséhez. A mindenszentekhez és a halottak napjához kapcsolódó további temetői információkért, kérjük, keresse fel a Budapesti Temetkezési Intézet weboldalát.

Új köztemető

Közösségi közlekedés

Az Új köztemető megközelítésére a BKK a Blaha Lujza tér felől a megszokottnál sűrűbben induló 28-as, 37-es, továbbá november 1-jén a rendkívüli járatként a Keleti pályaudvar és az Új köztemető között közlekedő 28B villamost, a Kőbánya-Kispest metróállomástól pedig a 68-as, valamint november 1-jén rendkívüli járatként indított, Új köztemetőig közlekedő 68B autóbuszt ajánlja.

A 28B villamosjárat útvonala és menetrendje a BKK FUTÁR térképes felületén a http://futar.bkk.hu/route/BKK_3282?layers=OSVB, a 68B buszjárat útvonala és menetrendje pedig a http://futar.bkk.hu/route/BKK_0682?layers=OSVB linken érhető el.

Módosul a 95-ös busz útvonala

A Felsőcsatári köz végállomás felé tartó buszok október 29-től november 1-ig a Harmat utca–Újhegyi út útvonalon érik el a temetőt, az útvonalváltozás miatt nem érintik a Kada utca/Maglódi út, a Kada utca/Mádi utca, a Bajcsy-Zsilinszky kórház, a Venyige utca és a Sírkert út megállóhelyet. A temetőnél az Újhegyi úton, a körforgalom előtt áll meg a 95-ös busz.

Közúti közlekedés

Az Új köztemető környékén ideiglenes forgalmi rend lép életbe:

·         Az Újhegyi utat a Maglódi úttól a temető bejárata felé a közösségi közlekedésnek tartják fenn október 30-án 7órától november 1-jén 20 óráig.

·         A Sírkert utcát egyirányúsítják a Maglódi út irányába október 30-án 7 órától november 1-jén 20 óráig.

·         A Kozma utca Jászberényi út—körforgalom közötti szakaszát október 31-jén 7 órától november 1-jén 20 óráig operatív rendőri intézkedéssel – a forgalom nagyságának függvényében – a Jászberényi út irányába csak a közösségi közlekedési járatok használhatják.

Farkasréti temető

Közösségi közlekedés

A Farkasréti temető a Széll Kálmán tér és a Déli pályaudvar, illetve az M2 metró felől a napközben sűrűbben közlekedő 59-es villamossal érhető el. Emellett a 8E autóbusz hétvégén is gyakrabban közlekedik, gyors eljutást biztosítva többek között Kelenföld és Gazdagrét felől.

Óbudai temető

Közösségi közlekedés

Az Óbudai temető megközelítéséhez a hétvégén a szokásosnál sűrűbben induló 160-as, továbbá a 260-as járatot ajánljuk. A 118-as és a 218-as autóbusz mellett 118B jelzéssel rendkívüli buszjárat indul a Szentlélek tér H és az Óbudai autóbuszgarázs között október 31-én és november 1-jén, biztosítva a H5-ös HÉV felől is a sírkert könnyebb elérhetőségét; a rendkívüli buszjárat útvonala és menetrendje a BKK FUTÁR térképes felületén: http://futar.bkk.hu/route/BKK_1182?layers=OSVB.

Megyeri temető

Közösségi közlekedés

A Megyeri temető megközelítéséhez a hétvégén a szokásosnál sűrűbben induló 30-as és a 30A – továbbá a 147-es és a hétköznap közlekedő 122-es autóbuszt ajánljuk. Rendkívüli buszjárat indul október 31-én és november 1-jén 30B jelzéssel a 30-as busz vonalán Újpest-Központ M és Megyer, Szondi utca között, útvonala és menetrendje a BKK FUTÁR térképes felületén: http://futar.bkk.hu/route/BKK_0302?layers=OSVB.

Rákospalotai temető

Közösségi közlekedés

A Rákospalotai temető megközelítéséhez a hétvégén a szokásosnál sűrűbben induló 196-os és a 196A autóbuszt, valamint a megszokottnál nagyobb befogadóképességű, csuklós autóbuszokkal közlekedő 130-as járatot, továbbá a 224-es és a 231-as autóbuszt ajánljuk.

Pesterzsébeti temető

Közösségi közlekedés

A Pesterzsébeti temető megközelítéséhez az október 31-én és november 1-jén a szokásosnál sűrűbben induló 52-es villamost ajánljuk. A 36-os autóbusz mellett október 31-én és november 1-jén 36B jelzéssel rendkívüli buszjárat indul Pesterzsébet, Baross utca és a Szentlőrinci úti lakótelep között; útvonala és menetrendje a BKK FUTÁR térképes felületén: http://futar.bkk.hu/route/BKK_0362?layers=OSVB. A temető elérhető továbbá a megszokottnál sűrűbben közlekedő 135-ös autóbusszal, amely november 1-jén az áruházak zárva tartása miatt a Szentlőrinci úti lakótelepig közlekedik.

Közúti közlekedés

Egyirányúsítják a forgalmat a XXIII., Tartsay utcában a Borona utca felől a Temetősor irányába, a Temetősoron a Tartsay utca felől a Vasfű utca felé, valamint a Tartsay utca felől az Alsó határút felé október 31-én 8 órától november 1-jén 20 óráig.

Kispesti temető

Közösségi közlekedés

A Kispesti temető megközelítéséhez a 42-es villamost – amely október 31-én és november 1-jén napközben a szokásosnál sűrűbben indul, emellett a szintén sűrűbben közlekedő 93-as és 93A autóbuszt, továbbá a vasárnap is szombati menetrend szerint, azaz gyakoribb indulással közlekedő 194-es és a 194B buszjárat igénybevételét ajánljuk.

Közúti közlekedés

Lezárják a XIX., Temető közt október 30-án 7 órától november 1-jén 20 óráig.

Pestszentlőrinci temető

Közösségi közlekedés

A Pestszentlőrinci temető megközelítéséhez a 93-as és az október 29-étől november 1-jéig sűrűbben közlekedő 93A buszjáratot, illetve az október 31-én és november 1-jén gyakoribb indulással közlekedő 182-es és 184-es autóbuszt, valamint a 282E és a 284E buszjárat igénybevételét ajánljuk.

Közúti közlekedés

Lezárják a XVIII., Reményik Sándor utcát október 30-án 7 órától november 1-jén 20 óráig.

Csepeli temető

Közösségi közlekedés

A Csepeli temetőhöz a megszokott menetrendjük szerint közlekedő 38-as, a 138-as és a 238-as autóbusszal lehet eljutni; a felsorolt vonalakon a szokásosnál nagyobb befogadóképességű, csuklós autóbuszok közlekednek.

Cinkotai temető

Közösségi közlekedés

A Cinkotai temető kényelmesebb megközelíthetősége érdekében október 31-én a 92-es autóbusz a szokásosnál sűrűbben indul. November 1-jén az áruházak zárva tartása miatt a 92-es járat helyett közlekedő 92A busz napközben szintén sűrűbben közlekedik.

Közúti közlekedés

Lezárják a XVI., Tátraszirt sort a Lóca utca és a temető között október 30-án 7 órától november 1-jén 20 óráig.

Budafoki temető

Közösségi közlekedés

A Budafoki temető az 58-as és a 158-as buszjárattal közelíthető meg. Október 31-én és november 1-jén) rendkívüli buszjárat is indul 158B jelzéssel a Savoya Park és a Budafoki temető között a 158-as busz vonalán, útvonala és menetrendje a BKK FUTÁR térképes felületén: http://futar.bkk.hu/route/BKK_1582?layers=OSVB.

Közúti közlekedés

Egyirányúsítják a XXII., Debrő utcát és a Víg utcát a Gádor utca felé a október 31-én 8 órától november 1-jén 20 óráig.

Budakeszi temető

Közösségi közlekedés

A Budakeszi temető könnyebb megközelíthetősége érdekében a 22A és a 222-es autóbusz október 31-én, valamint november 1-jén a megszokottnál sűrűbben indul.

Nagytétényi temető

Közösségi közlekedés

A Nagytétényi temető megközelítésére alkalmas 33-as, a 113-as, a 113A és a 133E busz megszokott menetrendje szerint közlekedik. A 33-as vonalon a megszokottnál nagyobb befogadóképességű, csuklós buszokkal lehet utazni október 31-én és november 1-jén.

Fiumei Úti Sírkert

Közösségi közlekedés

A Fiumei Úti Sírkert megközelítésére a BKK a 24-es villamos mellett Kőbánya felől idén is a 28-as villamost, valamint a sűrűbben és minden nap közlekedő 37-es villamost ajánlja. Október 31-én és november 1-jén rendkívüli járatként a Keleti pályaudvar és az Új köztemető között 28B jelzéssel is közlekedik villamos.

Izraelita temető

Közösségi közlekedés

Az Izraelita temető megközelítésére a BKK a Blaha Lujza tér felől a 28-as villamost, Kőbánya-Kispest metróállomástól pedig a 68-as autóbuszt ajánlja.

Kispesti öreg temető

Közösségi közlekedés

A temető megközelítéséhez az 54-es, 55-ös, 84E, 89E, 99-es, 151-es és 294E buszjáratokat ajánljuk, melyek a megszokott menetrendjük szerint közlekednek.

Budapesti Közlekedési Központ

További közlekedési híreink:
http://egyszermarlattamautot.hu/category/kozlekedes/