Rengeteg baleset történik az autópályákon figyelmetlenségből

Az ember – úgy értem, a józan ember ­– elképzelni sem tudja, hova nézhet az az autóvezető, aki az autópálya gyors sávjában százötvennel belerohan egy nagy méretű, villogó fényekkel, feltűnő táblával ellátott teherautóra szerelt energiaelnyelőbe egy mozgó terelésnél. Nappal, jó látási körülmények között…

Márpedig május harmadik péntek reggelén pontosan ez történt az M7-esen Letenye felé, Velencénél, és idén ez volt az ötödik eset, hogy energiaelnyelőt törtek össze figyelmetlen autósok a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által karbantartott gyorsforgalmi utakon.

Ugyanakkor a negyedik eset is május harmadik hetében történt, szintén jó látási körülmények között. Szerda délelőtt a Magyar Közút bicskei mérnökségének szakemberei az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán dolgoztak. A mozgó tereléshez a szokásos 100 kilométeres, majd 80 kilométeres sebességkorlátozásra hívta fel a figyelmet a cég előjelző gépkocsija. Ráadásul itt a vadonatúj, ledes digitális kijelzők is kint voltak, valamint a munkaterület előtt két fix, a pálya fölött található digitális kijelzőn is figyelmeztették a járművezetőket, hogy munkavégzés lesz az úton.

A munkaterületen dolgozókat egy teherautóra erősített energiaelnyelő modul védte. Egy személyautó az elsődleges vizsgálatok és becslések alapján körülbelül 150 kilométer/órás sebességgel csapódott be az eszközbe. Ennek akkora ereje volt, hogy az autó beszorult az energiaelnyelő alá. A sofőrt a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai szabadították ki. Az autós súlyosan megsérült, de túlélte az esetet.

A Magyar Közút anyagi kára viszont az jelentős az életmentő energiaelnyelőt ki lehet dobni, javíthatatlan és az ütközés erejére jellemző, hogy még a teherautó tengelye is deformálódott.

dasblog