Romain Dumas a természet csodája

Csoda, hogy Romain Dumas, a Volkswagen pilótája nem lett tengeri beteg, amikor 7:38.585 perc alatt hajszolta föl a 99 kanyarból álló, 10,906 kilométeres úton az elektromos ID.R modellt a kínai Tianmen hegységben.

A videónkon 41 másodperctől látható, mennyire kanyargós, sőt cikcakkos ez az út Kína szívében, Hunan tartomány északi részén, amelynek vége a „Mennyek Kapuja” – egy 131,5 méteres természetes boltív – alatt van.

A francia versenyző, Romain Dumas – aki az ID.R fedélzetén minden rekordot megdöntött a Pikes Peaken, a Nürburgringen és Goodwoodban – ezúttal a Tianmen hegység kanyarjaival birkózott. De milyen kanyarokkal! Ezek igazi hajtűk: némelyik sugara csupán hat méter. Utánuk pedig rövid egyenesek és akár 230 kilométeres sebességet is lehetővé tévő, gyors ívekkel tarkított útszakaszok, majd csupán kemény fékezésekkel bevehető extrém keskeny alagutak következnek.

id_r_kina3_mm.jpg

Dumas tökéletesen teljesítette ezeket a komoly kihívásokat és egy új hivatalos rekordot is felállított mindeközben. A rajt, illetve a célvonal kijelölése – kifejezetten az ID.R rekordkísérlete miatt – közjegyzői hitelesítéssel történt.

id_r_kina2_m.jpg

Az ID.R hajtásáról két, együttesen 680 lóerős (500 kW) elektromos motor gondoskodott, a kocsi alatt pedig egyedi készítésű Bridgestone Potenza abroncsok segítették a VW rekordkísérletét.