Segítő kutyával a közösségi járműveken

Szorosabb együttműködés: s

Szorosabbra fűzi együttműködését a BKK a Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetség Egyesülettel (MATESZE) annak érdekében, hogy a segítő kutyákkal közlekedők a jövőben még problémamentesebben vehessék igénybe a budapesti közösségi közlekedést. Fontos, hogy a Budapesti Közlekedési Központ munkatársai és a járművezetők mellett az utasok is figyeljenek azokra, akik segítő kutyákkal használják a BKK járatait.

A Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetség Egyesület (MATESZE) 2021. január elején a Budapesti Közlekedési Központ rendelkezésére bocsátott olyan tanúsítványmintákat, amelyek segítségével a BKK munkatársai a jövőben könnyebben be tudják majd azonosítani a segítő kutyával közlekedőket.

Sokan nem tudják ugyanis, hogy a vakvezető kutyák mellett a terápiás, a hallássérülteket segítő, a mozgássérült-segítő, a rohamjelző és a személyi segítő kutyák is nagymértékben támogatják gazdájukat abban, hogy önállóbb, biztonságosabb életvitelt folytassanak. Ezeket a kutyákat, amelyek sokféle fajtájúak, illetve méretűek – akár törpe uszkárok is – lehetnek, ugyanolyan jogosultságok illetik meg a közösségi közlekedésben, mint a látássérülteket segítő, jellemzően labrador és golden retriever vakvezető kutyákat. Az állatokat arról is be lehet azonosítani, hogy jellemzően hámot vagy kendőt viselnek, amelyen a kiképzőszervezet logója van feltüntetve.

A gazda és segítője adatait tartalmazó fényképes okmány arra jogosít, hogy a kutyadíjmentesen és szájkosár nélkül utazzon, továbbá mentesíti gazdáját az egy kocsiban szállítható házi kedvencek számára előírt korlátozás alól. A segítő kutyáknál ugyanis kizárt az agresszió, közömbös fajtársai iránt. Az utasok azzal segíthetik leginkább közlekedésüket, ha szabadon hagyják, illetve átadják az elsőbbségi helyeket, és nem simogatják vagy szólongatják a kutyát, nehogy elvonják a figyelmét, ezzel veszélyeztetve gazdája biztonságát.

A MATESZE és a BKK munkatársai megállapodtak továbbá arról is, hogy a BKK utasellenőrzést végző munkatársai a jövőben vakvezető kutyás érzékenyítő tréningen is részt vesznek. Ennek keretében megismerkedhetnek a látássérültek közlekedés során felmerülő mindennapos nehézségeivel, megtudhatják, hogy segíti a kutya gazdája elhelyezkedését a járművön, megtapasztalhatják, milyen érzés nem látóként felszállni egy közlekedési eszközre. Az esélyegyenlőség elősegítése a közösségi közlekedésben a BKK egyik kiemelt célja. Ennek jegyében 2018-ban a jegyellenőrök már vettek részt hasonló érzékenyítő tréningen.

A Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetség (MATESZE) 2006-ban azzal a céllal alakult, hogy érdekvédelmi és szakmai ernyőszervezetként összefogja azokat a civil kezdeményezéseket, amelyek segítő kutyák képzésével, új gazdájukhoz való közvetítéssel és összeszoktatásukkal foglalkoznak. A segítő kutyák kiképzése több évig is eltarthat, és akár több millió forintba is kerülhet annak függvényében, milyen készségeket szükséges elsajátítaniuk.

Budapesti Közlekedési Központ

További közlekedési híreink:
https://egyszermarlattamautot.hu/category/kozlekedes/