Százezrek fogják perbe a Volkswagent Németországban

Négyszázezernél is több dízelautó-tulajdonos csatlakozott Németországban a Volkswagen (VW) ellen az autógyártó konszern dízelbotránya miatt szervezett csoportos keresethez – írták pénteken német hírportálok.

    Az úgynevezett csoportos megállapítási keresetnek a szövetségi igazságügyi hivatalnál vezetett nyilvántartásába több mint 401 ezren regisztrálták magukat tavaly novembertől január végéig. 
 

   Az autótulajdonosok ezzel csatlakoztak a fogyasztóvédelmi szervezetek országos szövetsége (vzbv) és a legnagyobb autótulajdonosi érdekvédelmi szervezet, az ADAC autóklub által a VW ellen közösen indítandó perhez, amelynek révén megpróbálják kártérítésre kötelezni az autógyártót.
  

  A csoportos megállapítási kereset (Musterfeststellungsklage) új elem a kollektív jogorvoslat németországi szabályozásában, tavaly novemberben vezették be, éppen a VW dízelbotránya miatt. Célja a fogyasztók jogainak erősítése a túlerőben lévő nagyvállalatokkal szemben. A pereket nem az egyes fogyasztók, hanem fogyasztói szövetségek folytatják, a költségeket, pénzügyi kockázatot is ezek a szervezetek viselik, a fogyasztók számára kedvező bírósági döntés viszont mindenkire érvényes, aki csatlakozott a keresethez.
  

  A vzbv és az ADAC kezdeményezése az első eset az új jogintézmény történetében. Az eljárás a számukra legjobb esetben azzal végződhet, hogy a bíróság megállapítja, a VW szándékosan méltánytalanul járt el, és ezzel kárt okozott gyártmányai vásárlóinak. A következő lépésben a keresethez csatlakozott fogyasztóknak már egyénileg kell kártérítést kérniük a gyártótól. 
  

  A keresethez EA189 típusú dízelmotorral szerelt, és a dízelbotrány miatt szervizre visszarendelt Audi, Seat, Skoda és Volkswagen gépkocsik németországi tulajdonosai csatlakozhatnak.
  

  A VW dízelbotránya úgy került nyilvánosságra, hogy az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) 2015 szeptemberében megvádolta a gyártót, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító berendezésébe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el.
 

   A botrány miatt indított vizsgálatokon más gyártóknál is kimutattak hasonló szabálytalanságot.
 

   A VW az autóipar legnagyobb szereplője, a csoporthoz tartozik a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja.