Szerdán fontos határidő jár le az autósoknak, sokba kerül, ha elfelejtik

A január elsejei évfordulójú kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díját március 1-ig rendezni kell, ha el akarja kerülni az autós a büntetést. Aki nem fizet, naponta akár 1400 forintos büntetést is kaphat, és a biztosítóváltás is meghiúsulhat. 

Ne halogassa tovább, ha még nem fizette be a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díját az idei évre, ha január 1-jére esett az évfordulója, mert március 1-én, vagyis szerdán lejár a 60 napos türelmi idő – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. 

A 2010 óta vásárolt új és használt autóknak már nem január 1-je a biztosítási évfordulója, de még mindig van 925 ezer olyan szerződés, amelyet érint ez a határidő, ezek között 425 ezer magánszemélyt is. 

A késlekedés nem éri meg, mert nagyon sokba kerül. Aki nem fizeti be a díjat időben, annak a szerződések díjnemfizetéssel megszűnik, és onnantól kezdve fedezetlenségi díjat kell fizetnie. Ennek az összege 2023-ban tovább emelkedett, egy személyautóra a teljesítményétől függően 650-1400 forintot kell fizetni. 

A borsos fedezetlenségi díjnál is nagyobb kiadást jelenthet, ha valaki úgy kési le a határidőt, hogy biztosítót váltott volna, ez ugyanis meghiúsulhat. A jogszabály szerint, ha valakinek díjnemfizetés miatt megszűnik a szerződése, akkor kizárólag a megszűnt szerződést kezelő biztosítónál kötheti meg újra azt. Vagyis hiába akart váltani például az olcsóbb díj reményében, a régi, drágább biztosítóhoz kell visszakötnie. Ilyenkor egy összegben ki kell fizetni a fedezetlenségi díjat, a 60 napos türelmi időre vonatkozó díjat és az újra kötött kgfb-szerződés teljes éves díját is. 

Emellett a rendőrség is lekapcsolhatja az érvényes biztosítás nélkül közlekedő autóst. Aki érvényes kötelező biztosítás nélküli gépjárművet vezet, szabálysértést követ el, az erre vonatkozó bírságot a gépjármű vezetője köteles kifizetni. A helyszíni bírság összege 5 és 50 000 forint között mozog. Ha szabálysértési eljárás indul, akár 300 000 forint is lehet a bírság. Ezen felül a rendőrség a gépjárművet akár ki is vonhatja a forgalomból addig, amíg nem köt az üzemben tartó új kötelező biztosítást.

A legrosszabb helyzetbe azok az autósok kerülnek, akik érvényes kgfb nélkül okoznak kárt. A Mabisz Kártalanítási Számla ilyen esetben megtéríti ugyan a vétlen fél kárát, ám a biztosítás nélkül autózó ennyivel nem ússza meg. A kárt okozónak ugyanis utólag a Kártalanítási Számla kezelője számára ki kell majd kifizetnie a kár összegét, sőt a Mabisz által felszámolt adminisztrációs költségeket is – írja a Bank360.hu.